hirdetés
2024. május. 08., szerda - Mihály.
hirdetés

A szülők tudatosan állnak a problémához

Minden negyedik magyar gyermek szenved rendszeres fejfájástól

A gyerekek 25 százaléka számol be rendszeresen, legalább havi gyakorisággal fejfájásról egy új hazai kutatásban megkérdezett szülők szerint.

A kutatás során beérkezett szülői válaszok alapján a magyar gyerekek gyakran számolnak be fejfájásról. A kiskorúak 5 százalékának heti, 20 százalékának havi rendszerességgel fáj a feje, 35 százalék évente néhány alkalommal panaszkodik emiatt, 33 százalék pedig ennél is ritkábban tapasztal fejfájást. A gyakran jelentkező probléma miatt fontos, hogy a szülők odafigyeljenek gyermekük panaszaira, jelzéseire, hiszen ők még nem tudják olyan pontosan leírni a fájdalmat, mint egy felnőtt. Habár a fejfájás csak ritkán jelzi komolyabb betegség meglétét, mégis az egyik leggyakoribb fájdalomtípus a gyermekeknél, és jelentősen kihathat a mindennapjaikra, ha hosszabb ideje fennállnak a tünetek.

A fejfájás hatására a gyerekek fáradtabbak, ingerlékenyebbek lehetnek, mint máskor, emiatt gyengül a motivációjuk, koncentrációs képességük, ez pedig akár a tanulmányi eredményekre is kihathat. Csaknem minden ötödik szülő tapasztalt már valamilyen negatív változást az iskolai teljesítményben és a diákok 27 százalékának kellett már otthon maradnia a fejfájás miatt. A folyamatos képernyőidő negatív hatással lehet a gyermekek egészségére, ugyanis az online oktatás hatására közel minden tizedik gyermeknél (9%) vált gyakoribbá a fejfájás, a szülők beszámolója alapján.

Forrás: Flow PR
Forrás: Flow PR

A magyar szülők tudatosak a témával kapcsolatban, a megkérdezettek 78 százaléka válaszolta azt, hogy komolyan veszi, amikor gyermeke fejfájásról számol be. Kifejezetten e probléma miatt a válaszadók 18 százaléka fordult már gyermekorvoshoz is. A szakértők szerint a gyermekkori fejfájás mögött ritkán húzódik krónikus betegség, így a fájdalom sem tartós. Ha mégis jelentkezik fejfájás, a szülők sokat segíthetnek, ha odafigyelnek a fiatalok jelzéseire és komolyan veszik a panaszokat. A hatékony kezeléssel visszatérhet a gyerekek jókedve, motivációja és az iskolát sem kell kihagyniuk.

A fejfájás gyermekek esetében a legtöbbször könnyen kezelhető a tünetek felismerésével és a fájdalom okának feltérképezésével. A szülők a megelőzésért is könnyen tehetnek, olyan egyszerű életmódbeli változtatások is segíthetnek, mint a rendszeres testmozgás bevezetése, több zöldség és gyümölcs fogyasztása és a megfelelő pihenés. Amennyiben ezek nem segítenek, gyerekek igényeinek megfelelő fájdalomcsillapító gyógyszerkészítmények is rendelkezésre állnak. Ha viszont a tünetek az otthoni kezeléssel nem javulnak, fontos, hogy forduljanak orvoshoz–tanácsolja Kőnig Róbert gyermeksebész.

(forrás: Flow pr)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés