hirdetés
hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Minden második kórház bezárása is indokolt lehet

A kórházak államosítása mellett érvelt Rékasi Balázs egészségügyi közgazdász az ATV Start című műsorában.

Rékasi szerint a jelenlegi rendszer igazságtalan, hiszen nem minden település működtet kórházat, így természetes, hogy a kórházzal nem rendelkező települések betegei is az intézményt működtető önkormányzatok kórházaiba járnak.

A közgazdász szerint továbbá a kórházak felének bezárása is indokolt lehet, legalábbis abban az esetben, ha emellett megfelelő járóbeteg szakellátást és utógondozást tudnak biztosítani. A fejlett világban ugyanis Rékasi szerint egy tízmilliós országban százötven kórház soknak számít.

A szakember úgy véli, az államosítás nem cél, hanem egy eszköz arra, hogy az egészségügyi rendszer jobb legyen, és ugyanolyan fontos lépés, mint például az egészségügyi dolgozók bérének rendezése.

Az ATV Start-ban hasonlóképp vélekedett a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke is, aki azt is elmondta, hogy az egészségügyben lévő forrásokat hatékonyabban is el lehetne költeni. Dr. Csiba Gábor úgy véli, az orvosok egy havi fizetését lehetne például megtakarítani a gyógyszergazdálkodásban, de hasonló mértékben lehetne spórolni azzal is, ha az önkormányzati feladatokat nem a betegellátásra fordítandó összegekből finanszíroznák. Éppen emiatt jó út az államosítás – vélekedett -, mert így az államnak csak önmagával kell megegyeznie és nem az önkormányzatokkal, különböző érdekek mentén.

A teljes cikk és beszélgetés videója megtekinthető az ATV oldalán.

(forrás: ATV)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés