hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Milliárdos fejlesztés a vériparban

Új  vérellátóközpontok épülnek Pécsen és Szegeden az Új Széchenyi Terv keretében, hárommilliárd forintból.

Az építkezés tavasszal kezdődik, átadásra 2014-ben kerül sor. A beruházás uniós forrásból valósul meg, azzal kapcsolatban azonban még csak a javaslatok számbavételénél tartanak, hogy az uniós pénzekben nem részesülő Közép-magyarországi régió budapesti központja miből újuljon meg.

Az országban jelenleg öt regionális vérellátó központ működik. A győri és a debreceni megfelelő körülmények között működik, a Közép-magyarországi régió, s egyben az országos központ feladatait ellátó fővárosi egység modernizálására azonban a jelenlegi feltételek mellett nem áll rendelkezésre uniós forrás. Ezzel kapcsolatban jelenleg a lehetőségek számbavétele zajlik, tudtuk meg Cserháti Pétertől. Az EMMI helyettes államtitkára egyébként úgy véli, az Országos Vérellátó Szolgálat tevékenységének csupán szűk spektrumát ismeri a lakosság. Az közismert, hogy a szervezet vért gyűjt és juttat el az egészségügyi intézményekhez, miközben számos egyéb fontos feladatot – szervkoordinációs iroda működtetése, csontvelő őssejtdonor gyűjtése, vérkészítmények előállítása, állandó tartalék biztosítása, műtétek előtti vizsgálatok elvégzése, vércsoport inkompatibilitások kezelése, választott vér biztosítása, terhesek és kisgyermekek immunbiológiai szűrése -  is végez.

A pályázat benyújtására tavaly tavasszal került sor, a szerződés aláírására pedig 2012 szeptemberében, derült ki a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet munkatársának szavaiból. A projektet vezető Vékony Pétertől azt is megtudtuk, hogy az új pécsi és a szegedi vérellátó központok épületei három emeltesek lesznek, s mindkettő körülbelül 1500 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkezik majd. A pécsi az úgynevezett 400 ágyas kórház közvetlen közelében épül fel, a szegedi a város szívében. A bekerülési költség bruttó 3 milliárd forint, ebből bruttó 1,6 milliárdba kerülnek az épületek – amelyeket egyébként geotermikus valamint napelemmel nyerhető energia felhasználására terveznek -, további bruttó 1,1 milliárdba az eszközök. A közbeszerzés – amely egy fordulós, nyílt eljárás lesz - dokumentumai jelenleg már az Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél vannak.

Miskovits Eszter szerint rég megérett a helyzet a szegedi és a pécsi központok modernizálására, az utóbbi megújításának ügye például 1996 óta húzódik. Mint azt Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójától megtudtuk az Európai Uniós direktívák - elsősorban a vérkészítmények gyártásával kapcsolatban - meglehetősen szigorú feltételeket szabnak, s nem volt mód sem műszerfejlesztésre, sem a technológiai sorrend követésére Pécsen és Szegeden.

Horváth Judit
a szerző cikkei

cimkék

hirdetés

Könyveink