hirdetés

Miért nem használják a közös teret?

A Népszava szerint rossz tapasztalatok veszik el a szakorvosok kedvét attól, hogy használják az elektronikus egészségügyi térben tárolt betegadatokat.

A háziorvosi rendelőkben és a gyógyszertárakban napi gyakorlattá vált a már csaknem kétszáz napja működő Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) használata. A kiállított vények 60-70 százaléka már e-recept, a háziorvosok nem csak gyógyszert rendelnek, de megnézik az e-térbe kerülő szakorvosi leleteket, zárójelentéseket is. A szakorvosok viszont nem aktívak, alig használják a rendszert. Erről Szabó Bálint, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) főosztályvezetője beszélt az IME minapi szakmai konferenciáján. Úgy fogalmazott: noha már 200 millió adat van a közös térben, két területen – a kórházakban és a szakrendelőkben – dolgozó orvosok nem igen kérnek a rendszertől információt. Az okokat az EESZT működtetői is vizsgálják.

Van, ahol már az is gondot okoz, hogy az orvosok megszerezzék a vizsgát, amely igazolja, jól ismerik és jól tudják használni a közös e-teret – volt, aki időhiányra panaszkodott, más adminisztratív bajokról számolt be. De akad olyan kórház, ahol egy szakorvos kijelentette: náluk még nem is működik a rendszer.

„A háziorvosok helyzete egyszerűbb, elég ha megnézi a betege zárójelentését, míg a kórházi orvos, ha kíváncsi, a kórtörténet helyett, több tucat PDF dokumentumot soroló listával találja magát szembe” – magyarázza egy gigaintézmény reumatológusa. Ezeket egyenként kell megnyitni ahhoz, hogy kiderüljön, van-e bennük releváns információ a betegről. Ennél lényegesen egyszerűbb kikérdezni. A visszatérőkről pedig van jól szerkesztett, áttekinthető anyag a kórházi belső informatikai rendszerben.

Bár az EESZT novemberben indult, körülbelül három-négy hete tudtak csak csatlakozni a rendszerhez abban a szakrendelőben, ahol Lénárd Rita belgyógyász dolgozik. Állítja: ő nagyon is szeretne adatokat, információkat a hozzá érkezőkről, de gyakran ütközik karbantartás miatti üzemszünetbe. Vagy olyan üzenete, hogy a betege korlátozta adataihoz való hozzáférést, miközben az előtte ülő páciense határozottan állítja: nem tett ilyet. Fél óra múlva meg is nyílik az adatlap, csakhogy akkor már a beteg nincs ott. Ő is azt panaszolja, hogy nehézkes a rendszerből összegyűjteni a szükséges információkat, írja a lap.

(forrás: Népszava Online)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...