Miért is sztrájkolnának az alapellátó fogorvosok?

Nem ez lesz az első eset, hogy csak az ügyeleti és sürgősségi ellátást biztosítják, ám úgy tűnik, a két évvel ezelőtti munkabeszüntetés sem vezetett átütő eredményre. Miért?

A kormányzat egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy létezik a közfinanszírozott fogászati ellátás, ami abból eredhet, hogy ránk magánorvosként tekintenek annak ellenére, hogy a háziorvos kollégák ugyanúgy vállalkozóként szerződnek a feladatellátásra mint mi, akik szintén azt vállaltuk, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott finanszírozásért cserébe ellátják a körzetünkbe tartozó, TAJ-kártyával érkező betegeket. A közfinanszírozott fogászati ellátás annak ellenére esik más megítélés alá, hogy éppen úgy az alapellátás része, mint a háziorvosi szolgáltatás.

Azért 2016-ban és 2017-ben is kaptak némi plusz finanszírozást… 

Három évvel ezelőtt 2 milliárd forinttal emelkedett a kassza, ami praxisonként havi ötvenezer forintot jelentett. Ekkor a háziorvosi többlet-rezsitámogatás már 260 000 forintnál tartott havonta. Rá egy évre, a sztrájk hatására egyszeri hárommillió forintot adtak rendelésenként, ami 2017-ben havi 250 000 forintot jelentett, ám ez az összeg nem épült be a finanszírozásba. 2018-ban a fogászat is kapott plusz pénzt, de csak 130 000 forintot, rezsitámogatásként. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a finanszírozás 2018-ban havi 120 000 forinttal csökkent. A háromnapos munkabeszüntetés után egyébként a kormányzat azt ígérte, hogy egy-két éven belül megkezdődik a fogászatok finanszírozásának rendezése, ám ez azóta sem történt meg.

A sztrájk az egyetlen megoldás? Nem próbáltak békésebb módon megegyezni a döntéshozóval?

Nem vagyunk egyedül a történetben, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozata is folyamatosan jelzi a szakpolitikusoknak a problémáinkat, ám úgy tűnik, az is hiábavaló. Januárban két alapellátó kollégánk, Kárász Anikó és Karászi Zsolt levelet írt Csányi Péternek, mint az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkárnak. A szakpolitikus válaszában az állt, hogy indokolt a háziorvosi és a fogászati alapellátás között a finanszírozásbeli különbség, mert a fogorvosok térítésköteles ellátásokat is végeznek, így lehetőségük van kiegészíteni az államtól kapott bevételeiket. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fogorvos a versenypiaci bevételeiből finanszírozza meg az állami betegellátást – ugyanis ezekért a betegekért valamennyi szolgáltató versenyben van egymással.

Dr. Nagy Ákos, az Országos Alapellátási Szövetség fogászati szekciójának alelnöke

A fogászaton valóban fizetni kell egyes ellátásokért.

Igen, például a 18 és 62 év közöttieknek a fogpótlásért, ám a gyermek-, vagy iskolafogászatokon semmiféle fizetési kötelezettség nincs. Az ő finanszírozásuk egyébként esetenként még a felnőtteket ellátó fogászatokénál is rosszabb. Ma a NEAK nagyjából 2000 forintot fizet például egy esztétikus tömésért, miközben ugyanez a beavatkozás a magánrendelőkben 8–15 ezer forintba kerül. Megjegyzem, háziorvos kollégáinknál is van olyan szolgáltatás, amiért fizetniük kell a pácienseknek, mégsem várja el tőlük senki, hogy ebből egészítsék ki a hiányos finanszírozásukat.

Úgy gondolom, hogy a probléma még 1995-ben gyökerezik, amikor a Bokros-csomag részeként térítéskötelessé tették a fogászati kezelések nagy részét. Az első Orbán-kormány eltörölte ezeket az intézkedéseket, és 2001-ben ismét térítésmentes lett a fogászati ellátás, ám ez utóbbi tényről egyszerűen nem vesznek tudomást a politikusok. Egyébként számos, egymásnak ellentmondó szabályozás mentén kell működnünk. Sok esetben a törvényalkotókat a jóindulat vezérli egy-egy rendelet meghozatalakor, csak nem veszik figyelembe a korábban bevezetett rendelkezéseket.

Visszatérve a finanszírozáshoz: ugyanazt az ellátást kapja a fogorvosnál a tb-s beteg, mint a fizetős páciens?

A szakma írott szabályainak és az etikus ellátás ismérveinek megfelelően, orvosszakmai szempontból ugyanazt nyújtjuk valamennyi betegünknek, és a tapasztalataink szerint a tb-s pácienseink túlnyomó többsége is elégedett a munkánkkal. Azt nem állítom, hogy a legjobb minőségű anyagokat használjuk a közfinanszírozott rendelésen, de a középkategóriába tartozók ott is biztosítottak, már csak becsületből sem mehetünk egy bizonyos minőségi szint alá.

Azt mondja, „láthatatlanok” a döntéshozók számára. Ezzel szemben mennyibe kerül a társadalombiztosításnak a közfinanszírozott fogászati ellátás?

A 2800 alapellátó fogorvos évente több mint 5 millió megjelenést, és 21 millió beavatkozást jelent a NEAK-nak, egy-egy fogászati praxis mintegy 900 ezer forintot könyvelhet el költségvetési pénzből havonta. Ebből, plusz a „hozzáképzelt” bevételekből kell kigazdálkodnunk az asszisztens fizetését, a rendelő felszerelését, karbantartását, vagy a fogászati gép szervizét – ez önmagában 100–150 ezer forint negyedévente –, és az igen tetemes anyagköltségeket. Ahhoz, hogy egy fogászati praxis utolérje egy háziorvosi praxis bevételét, mintegy kétmillió forint számlás bevételt kellene elérnie.

Kiszámították, mennyi pénz kellene ahhoz, hogy rentábilis legyen a működésük?

Legalább 30 milliárd forint hiányzik a rendszerből. A hiányt jól igazolja az üres praxisok száma. A fogászati szakellátás alulfinanszírozottságát jelzi, hogy szájsebészeti ellátásra hónapokat, fogszabályozásra pedig éveket kell várni, vannak olyan területek az országban, ahol akár ötöt.

Lát rá esélyt, hogy ennyi pénzt „beletolnak” a rendszerbe?

Ha nem emelkedik a finanszírozás, képtelenség mindenki számára elérhető, és elfogadható minőségű ellátást nyújtani, ráadásul a korábbi emelések is hiábavalóvá válnak.

Immár a fogászati alapellátók is igénybe vehetik a letelepedési támogatásokat, és a Magyar Falu Program keretében is lehet pályázni rendelők felújításra, újak kialakítására. Ez nem segít?

A faluprogram eszköztámogatás, amit nem lehet bérre fordítani. A letelepedési támogatással néhány üresen álló praxist sikerült ugyan betölteni, de az alapproblémán, vagyis az alulfinanszírozottságon ez nem változtatott. Aki ugyanis a program keretében lép be a rendszerbe, és fogászati körzetet vállal, nettó 12, vagy akár 20 millió forintos támogatásra számíthat. Ráadásul, mivel fél praxisért is egész pénzt adnak, a bent lévőkkel szemben akár fajlagosan bruttó 35–50 millió forintos finanszírozási előnyre lehet szert tenni, ami egészen elképesztően nagy összeg. A régóta alapellátóként dolgozók pedig semmilyen támogatásban nem részesülnek.

Ismét egy jó szándékú, ám a régóta a rendszerben lévőkkel szemben mégis cinikus döntés született. Ha ugyanis órára lebontjuk, a NEAK statisztika szerint egy, már működő praxis 2500 forintot kap óránként, míg az új belépőknél az óradíj eléri a négy-hatezer forintot hat éven át, ami elképesztően nagy finanszírozási előnyt jelent. A hátrányos helyzetű térségben elvállalt praxisoknak más módon, akár különféle szorzókkal kellene biztosítani a többletfinanszírozást.

Mennyiért kelnek most el a fogászati praxisok?

Nyolc-tízmillió forint egy praxis elvi ára, azonban, ha egy körzetet a hat hónap felmondási idő után nem sikerül betölteni, annak tulajdonjoga az önkormányzatra száll, esetleg más praxisok veszik át az oda tartozó pacientúrát. Ha valaki kivárja ezt a fél évet, akár térítésmentesen is hozzájuthat a praxishoz úgy, hogy közben megigényli rá az említett letelepedési támogatást. Ez tovább fagyasztja az amúgy sem pezsgő fogorvosi praxispiacot.

„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztet majd a fogorvosokkal az alapellátó praxisok finanszírozásáról” – ezt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte április közepén egy Kormányinfón. Volt egyeztetés? Vagy legalább kitűzték annak időpontját?

Valójában a problémák feltárása háttértárgyalásokon, munkabizottsági megbeszéléseken megtörténik, ezeken odáig rendre eljutunk, hogy vagy a forrásokat kell az ellátási csomaghoz, vagy a csomagot a forrásokhoz igazítani. Nyilván az első megoldás a kerül többe, amihez viszont költségvetési döntés szükséges. Persze meg lehet tenni azt is, hogy a közfinanszírozott rendelési időt igazítjuk a rendelkezésre álló forráshoz, ami azt jelentené, hogy a jelenlegi hat óra helyett naponta három órában fogadnánk a betegeket. Ennek azonban az lenne az eredménye, hogy több hónapos előjegyzési lista lenne még egy egyszerű fogtömésre is, vagy a már említett fogszabályozásra nem öt, hanem tíz évet várnának a páciensek.

Végül is a fogorvosoknak nem nagy kunszt váltani, és csak magánpraxisban fogadni a betegeiket… Miért ragaszkodnak mégis a feladathoz?

Valóban, de a lakosság fogazati állapotát látva a közfinanszírozott szolgáltatásra is szükség lenne. Azok a páciensek, akiknek rosszabbak, elhanyagoltabbak a fogai, jellemzően az alapellátó fogorvosokhoz „érkeznek meg”, így ott sokszor lényegesen nehezebb eseteket kell ellátnunk, mint a privát praxisunkban. Ugyanakkor sokan megvásároltuk a praxisjogot, és erről a vagyonértékű jogról – ahogyan háziorvos kollégáink – nem szívesen mondanánk le „csak úgy”.

Mi történik, ha nem válik be a szeptemberi sztrájk?

Ha nem is szeptemberben, de előbb-utóbb teljesen eltűnhetnek azok a fogorvosok, akik a társadalombiztosítás terhére látják el a betegeket. Akár ez is lehet egy elfogadható opció, csak ebben az esetben a politikusok közöljék ezt a szándékot egyértelműen a szakmával és a társadalommal egyaránt.