Michelangelo: képbe rejtett anatómiai képletek
A Neurosurgery című szaklap májusi számában a Johns Hopkins Egyetem két neuroanatómusa, Ian Suk és Rafael Tamargo folytatja a reneszánsz polihisztor, Michelangelo anatómiai tudásának magasztalását (May 2010; 66(5): 851–861).
A Journal of the American Medical Association egyik 1990-es számában Frank Meshberger belgyógyász már foglalkozott azzal, hogy a Sixtus-kápolna központi freskója, az Ádám teremtése magában rejti az emberi agy pontos keresztmetszeti képét, a legújabb felfedezés szerint pedig az oltár fölött elhelyezkedő, A világosság és a sötétség szétválasztása című festmény az agytörzs, a szemek, a látóideg és a gerincvelő tökéletes ábrázolását nyújtja – a teremtő logosz eredetének helyére, azaz Isten torkába rejtve. Mint Douglas Fields idegtudós megjegyzi a Scientific Americanben megjelent esszéjében, a művészettörténészek régóta gondolkoznak azon, vajon mi okozza, hogy a kiváló festő Michelangelo ezen a képén furcsa, rendellenes módon ábrázolta az isteni nyakat.
A művész 17 éves korától kezdve foglalkozott boncolással, de a későbbiekben szinte az összes anatómiai vázlatát és jegyzetét megsemmisítette. Élete második felében a spiritualizmus híve lett, azaz azt vallotta, hogy az ember az egyház közvetítése nélkül is képes kommunikálni a transzcendenciával, ezért IV. Pál pápa bűnösnek nyilvánította. Michelangelo a tudományt elítélő egyház szeme elől más anatómiai ábrázolásokat is rejtett a Sixtus-kápolna freskóiba, például veseábrázolásokat (ez a szerv saját vesekövessége miatt érdekelhette), illetve önarcképét is elhelyezte: saját arcát adta a mártír, elevenen megnyúzott Szent Bartolomeónak.
