hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Mi történik majd a Science Parkban?

Bemutatták az Egészségipari-Biotechnológiai Science Parkban megvalósítani kívánt kutatás-fejlesztési és szolgáltatási terveket a kutatóknak és az érdeklődőknek.

A Science Park koncepciót azért hoztuk létre, hogy nagy ugrást tudjunk megvalósítani, egy forradalmian új gondolkodást vezessünk be a Semmelweis Egyetemen olyan partnerekkel, akik – például az informatika, bionika terén – kiegészítik a tudásunkat – hangsúlyozta dr. Merkely Béla rektor a Semmelweis Szalonban tartott eseményen, amelyen a tudásparkban megvalósítani kívánt kutatás-fejlesztési és szolgáltatási terveket mutatták be. A rektor kitért arra, hogy a Semmelweis Egyetem ma is a közép-kelet-európai régió kiemelkedő presztízsű intézménye, kimagasló oktatási teljesítménnyel és tudományos outputtal. Azonban az egyetem ennél is sokkal többre képes – vélte a rektor, hozzátéve, hogy az itt folyó tudományos munka idézettsége kimagaslóan jó, tehát rendkívül értékes munkák születnek, csak a szemléletünket szükséges kicsit megváltoztatni. A jövő Semmelweis Egyeteméről való gondolkodás során a jól működő külföldi példákra érdemes tekinteni (pl. Harvard, Oxford, Heidelberg vagy éppen a Bázeli Egyetem), ahol látható, hogy az oktatásinál nagyobb mértékűek az innovációs-kutatási bevételek. A rektor az egyetem felfelé ívelő pályára állításában kiemelte a curriculumreform jelentőségét, amely a fiatalok helyzetbe hozását támogatja. A legtöbb új ötlet, kapacitás a fiatalokban van, úgy kell prezentálni az oktatást, hogy a hallgató a tanultakra rá tudja építeni a saját gondolatait és tovább tudjon lépni – hangsúlyozta.  

A Science Park az egyetem új kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájának a kicsúcsosodása – jelentette ki dr. Ferdinandy Péter tudományos és innovációs rektorhelyettes. Hangsúlyozta: várják minden kutató ötletét, projektjét, hiszen ez egy olyan befogadó központ lesz, ahol mindenki meg tudja valósítani a saját innovációs álmát. Emlékeztetett arra, hogy az innovációs ökoszisztéma, és az abból kinövő Science Park három egyetem bázisa köré épül; létrehozásáról márciusban írt alá szándéknyilatkozatot a Semmelweis Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A rektorhelyettes szólt arról is, hogy a Top 100-ba vezető út legfontosabb lépése a K+F eredmény növelése, és az eredményeink nemzetközi elismertségének, láthatóságának emelése. A koncepció a kormányzati K+F célokkal és stratégiai irányokkal is összhangban van, továbbá az egyetem a jelenlegi erőforrásait és a megszerzendő pályázatait is a Science Park koncepcióba csatornázza be. A vízió egy olyan egészségipari tudáspark létrehozása, ahol az ipar (elsősorban a kis- és középvállalatok) és az egyetemi kutatók egymásra találnak, illetve maguk a kutatók is olyan szintre tudják fejleszteni felfedezéseiket, hogy azok az iparban hasznosíthatók legyenek. A kutatócsoportok befogadásánál a kiválóság, a jövőbe mutató technológiák és ipari fenntarthatóság lesz a fő mérce – mondta. Szolgáltatás- és menedzsmentcentrikus ökoszisztémát szeretnénk kiépíteni, és ennek mentén alakult át az Innovációs Igazgatóság is – mutatott rá, bemutatva dr. Szigeti Gyula Péter új innovációs igazgatót.

Dr. Szigeti Gyula Péter a Science Park tervezett felépítését ismertetve elmondta: az egyik központi egysége az innovációs központ és inkubátorház lenne, amely a tudástranszferrel, az alapkutatás, alkalmazott kutatás innovációs irányba billentésével foglalkozna, itt történne a start-up, spin-off folyamatok inkubálása, és ide kapcsolódnának az egyetemi kutatási egységek. A másik központi, bérleti egység a vállalatoknak biztosít részvételt a tudásparkban. Szakmailag csatlakozik a Science Parkhoz a kialakítás alatt lévő Hőgyes–Schöpf-Merei Gyógyszerkutatási Centrum, valamint egy Transzlációs Orvostechnológia Központ, továbbá egy állatház és egy beszerzési háttérbázist biztosító facilitás. Elmondta: 4+1 olyan jövőbe mutató irányvonalat is kiválasztottak, amibe érdemes befektetni, ezek a képalkotás, a bionika, a big data vagy digitális biomarker, valamint a transzlációs biotechnológia, plusz mindegyikhez kapcsolódik a mesterséges intelligencia fejlesztése. Ezen új területek jogi és etikai keretrendszere nem kiforrott még, ebben mindenképp számítunk a partneregyetemekre – jegyezte meg. 5+1 core facilitást is nevesítettek, amelyek alapjai részben már megvannak az egyetemen, részben mindenféleképp fontos a kiépítésük. Ezek az orvosi képalkotó központ, a regeneratív medicina sejt- és szövetterápiás központ, az immunterápiás központ, a mesterséges intelligencia, virtuális és kiterjesztett valóság kompetencia központ, a digitális egészségügyi kompetencia központ, valamint az egész háttérbázisát biztosító állatház kialakítása.

A tervezett ütemezésről elmondta, az építési és megvalósíthatósági terv előkészítése, valamint a központi szolgáltató egységek alapjainak lefektetése, és a menedzsmentben az egységes működtetési és szabályozási keretrendszer kidolgozása megkezdődött. A tervek szerint az építkezés első üteme 2020-ban indul, a teljes megvalósulás és a Science Park elindulása 2022-ben várható.

A teljes információ az egyetem honlapján

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink