hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Mi lesz az "elfekvőkben" ápolt idős emberekkel?

A szakápolási otthonok terve számos kérdést vet fel. A NOL.hu készített riportot a témában.

Több ezer ápolásra szoruló, jobbára idős ember kerülhet ki a kórházak fennhatósága alól, és maradhat ellátatlanul egyes szakemberek szerint, ha a kormány a szaktárca javaslata alapján számol fel egyes krónikus belgyógyászati osztályokat, s bízza azok feladatait a szociá­lis ágazatra. A kormány zökkenőmentes átállást ígér. A tervek szerint első körben, júliustól kétezer beteg ellátója változhat, 2018-ig pedig 12 ezer embert adnának át – olvasható a hírportálon. Jú­liustól fokozatosan kikerülnének az egészségügyi rendszerből a szociális feladatok. A jövőben a kórházak krónikus osztályain – köznyelvben: elfekvőkben – gondozottakat, a kizárólag ápolásra szorulókat úgynevezett szakápolási otthonokban látnák el.

Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkára a részletekről a Népszabadságnak azt mondta: az első körben, júliustól 2000-2500 ápolásra szoruló gondozása kerülhet át a szociá­lis ágazathoz. Mindez főként azokat a krónikus részlegeket érinti, amelyek jól elkülöníthetők a kórházi gyógyítástól, és különálló épületben működnek.

Az idősellátás átalakításának célja az államtitkár szerint, hogy a legrászorultabbak kapjanak fokozott odafigyelést, és állapotuknak megfelelő gondozást. A feladattal együtt az ott dolgozók is átkerülhetnek az új intézményrendszerbe, ha vállalják. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: az érintettek jövedelme nem csökkenhet – számol be a nol.hu,ahol a cikk folytatódik – a szerzők kitérnek a tervezett intézkedés veszélyeire. 

 

(forrás: nol.hu)
hirdetés

Könyveink