hirdetés

Mi is lesz halálunk után az egészségügyi adatainkkal?

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) tárolt érzékeny személyes adatok megőrzésének ideje a halál után eddig öt év volt, de most felemelték tízre, közli a Hírklikk.

Meglehetősen felháborító ügyre hívta fel a figyelmet Alexin Zoltán adatvédelmi szakértő, aki a Tisztességes Adatkezelésért Egyesület blogjában vetette fel először a problémát. Azon háborodott fel, hogy „elhunyt szeretteink emlékének meggyalázásával szeretne pénzhez jutni az állam”, írja a lap.

Teszi ezt az állam azzal – magyarázta a portálnak –, hogy az EESZT-ben rögzített személyes egészségügyi adatok megőrzési idejét a halál után az eddigi öt év helyett immár tízre emelte fel. Eredetileg az idén november elején el kellett volna kezdeni törölni az első regisztrációkat. A vonatkozó törvény szerint ugyanis azoknak, akik 2017. november 1-jén elhunytak, most járt le a halál utáni öt éves megőrzési idő. Három nappal a határidő lejárta előtt azonban megjelent Az egyes egészségügyi ellátásokhoz való hatékonyabb hozzáférést elősegítő veszélyhelyzeti intézkedésekről szóló 417/2022. (X. 27.) kormányrendelet, amely a Covid-19 veszélyhelyzetre hivatkozva, rendelettel megváltoztatta a törvényi előírásokat, és további öt évvel tolta ki a megőrzési időt a halál után. Nem anonim adatmegőrzésről, vagy archiválásról van benne szó, hanem teljesen nyíltan a személyes adatok megőrzéséről. Mivel a veszélyhelyzeti kormányrendelet a veszélyhelyzet végén hatályát veszti, ezért haladéktalanul törvénybe is kellett foglalni a megőrzési idő növelését.

Az adatvédelmi szakértő felháborítónak tartja azt is, hogy nem csak az EESZT adatmegőrzési idejét emelték fel a halál után tíz évre, hanem hozzáigazították a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatmegőrzési idejét is. Tették ezt visszamenőleges hatállyal – hívta fel a figyelmet. Mint kifejtette, ismerve a rendszert, tart attól, hogy majd öt év múlva, amikor az elhunytak EESZT eseménynaplójának a megőrzési ideje lejár, ismét módosítják az időtartamot. Erre a módosításra, és különösen a visszamenőleges hatályra – magyarázta – azért volt szükség, mert a NEAK a Kúrián pert veszített – egyébként az általa indított eljárásban – a megnövelt adatmegőrzési idő visszamenőleges alkalmazása miatt.

(forrás: HírKlikk)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...