hirdetés
2024. május. 10., péntek - Ármin, Pálma.
hirdetés

 

Mesterséges intelligenciával egy nap alatt megállapítható a demencia

Brit kutatók mesterséges intelligencián alapuló rendszert tesztelnek, melyről úgy vélik, egyetlen agyi felvétel alapján egy nap alatt képes diagnosztizálni a demenciát.

A rendszer azt is előre jelezheti, hogy a betegség éveken át változatlan marad, lassan romlik, vagy azonnali kezelést igényel.

Jelenleg számos agyi felvételt és tesztet kell készíteni a demencia diagnózisához. A kutatók szerint a minél korábbi diagnózis jelentősen javítja a páciensek kilátásait. "Ha korán beavatkozunk, a betegség előrehaladása lassul, így a további károk megelőzhetők. Valószínű, hogy a tünetek későbbi életkorban, vagy talán soha nem jelentkeznek", idézte a BBC hírportálja Zoe Kourtzi, a Cambridge-i Egyetem és az adattudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó Alan Turing Intézet munkatársát.

Kourtzi professzor rendszere összehasonlítja a demenciára gyanakvó páciensek és a már diagnosztizált sok ezer beteg agyi felvételeit és leleteit. Az algoritmus olyan mintázatokat képes azonosítani a felvételeken, amelyeket tapasztalt idegspecialisták sem látnak, és adatbázisában megkeresi, milyen kilátások várhatók.

A preklinikai teszteken a mesterséges intelligencia évekkel a tünetek jelentkezése előtt képes volt diagnosztizálni a demenciát, még ha a felvételen a károsodásnak nem is voltak nyilvánvaló jelei. A klinikai tesztekkel az Addenbrooke Kórházban és Nagy-Britannia más memóriaklinikáin azt vizsgálják, vajon a módszer (a hagyományos diagnosztikai eszközökkel együtt) kórházi körülmények között is működik-e. Az első évben nagyjából 500 páciens részvételével számolnak.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...