hirdetés

 

Mesterséges intelligencia a mellrák ötéves kockázatának előrejelzésére

A jelenlegi prognosztikai módszereknél pontosabbnak bizonyult a betegek korábbi mammográfiás felvételeit is feldolgozó mesterséges intelligencia (AI) algoritmus.

A JCO Clinical Cancer Informatics folyóiratban december 5-én jelent meg a Washington University School of Medicine kutatóinak cikke, amelyben a mammográfos képalkotó vizsgálatok elemzésének olyan innovatív módszerét írják le, amely jelentősen javítja a mellrák ötéves kialakulásának prognózisát. Az új módszer a korábbi, akár három évre visszamenő mammográfos felvételeket felhasználva 2,3-szor pontosabban azonosította az emlőrák kialakulásának magas kockázatával rendelkező egyéneket, mint a szokásos módszer, amely kizárólag a klinikai kockázati tényezőket – például az életkort, a rasszt és a családi anamnézist felmérő kérdőíveken alapult.

Folyamatosan keressük a korai felismerés pontosságát javító módszereket, mivel ez növeli a sikeres kezelés esélyét – nyilatkozta a tanulmány társszerzője, Graham A. Colditz. – A kockázat mértékének pontosabb előrejelzése segítheti a megelőzéssel kapcsolatos kutatásokat is, hogy a magas kockázati kategóriába tartozó nők számára jobb módszereket találjunk arra, hogy csökkenthessük az emlőrák kialakulásának ötéves kockázatát.

A mostani cikkben ismertetett kockázat-előrejelzési módszer a Colditz és az első szerző, Shu (Joy) Jiang statisztikus, adattudós által vezetett korábbi kutatásokra épül, amelyekben azt tárták fel, hogy a korábbi mammográfos felvételek rengeteg olyan információt hordoznak a mellrák kialakulásának korai jeleiről, amelyeket még a jól képzett emberi szem sem képes érzékelni. Ezek az információk magukban foglalják az emlő sűrűségének idővel bekövetkező finom változásait, amely a mellben lévő rostos és zsírszövet relatív mennyiségét méri.

Az új tanulmányhoz a kutatócsoport egy mesterséges intelligencián alapuló algoritmust hozott létre, amely képes felismerni a mammográfos felvételek apró különbségeit, és segít azonosítani azokat a nőket, akiknél a legnagyobb a kockázata annak, hogy egy adott időintervallumban új emlődaganat alakulhat ki. A mell sűrűségén kívül a gépi tanuláson alapuló eszközük figyelembe veszi a képek egyéb mintázatainak változásait is, beleértve a textúrát, a meszesedést és a melleken belüli aszimmetriát.

Új módszerünk képes az ismételt mammográfos felvételeken az idő múlásával bekövetkező finom, szemmel nem látható változásokat felismerni – fejtette ki Jiang. – Ugyanakkor ezek a változások gazdag információforrást jelentenek, amelyek segíthetnek a magas kockázatú egyének azonosításában. Jelenleg a kockázatcsökkentési lehetőségek korlátozottak, és olyan gyógyszereket tartalmazhatnak, mint a tamoxifen, amelyek valóban csökkentik ugyan a kockázatot, de nemkívánatos mellékhatásokkal járhatnak. A nagy kockázatú nőknek legtöbbször gyakoribb szűrővizsgálatot ajánlanak fel, vagy egy másik képalkotó módszer, például MRI lehetőségét, hogy megpróbálják minél korábban felismerni a rákot. Ma még nem tudjuk, hogy a mammográfiás felvételek alapján ki az, akinél a jövőben valószínűleg mellrák alakul ki – ám a mi kutatásunkban pont az az izgalmas, hogy az algoritmus segítségével a jelenlegi és korábbi mammográfos felvételekből ki lehet nyerni ezt az információt. Az előrejelzés soha nem lesz tökéletes, de ez a tanulmány azt sugallja, hogy az új algoritmus sokkal jobb, mint a jelenlegi módszereink.

A kutatók több mint 10 ezer olyan nő mammográfos felvételein képezték ki a gépi tanuláson (machine learning) alapuló algoritmusukat, akik 2008 és 2012 között a Siteman Cancer Center révén emlőrákszűrésen vettek részt. Ezeket a személyeket 2020-ig követték, és ez idő alatt 478 résztvevőnél diagnosztizáltak mellrákot. A kutatók ezután egy másik betegcsoportban alkalmazták az emlőrák kockázatának előrejelzésére fejlesztett módszert – ebben a kohorszban több mint 18 ezer olyan nő felvételei voltak, akik 2013-2020 között az Atlanta területén található Emory Egyetemen mammográfiás vizsgálaton vettek részt (itt 332 nőnél diagnosztizáltak mellrákot a 2020-ig tartó követési időszakban).

Az új prognosztikai modell szerint az algoritmus által a magas kockázatú csoportba tartozó nőknél 21-szer nagyobb valószínűséggel diagnosztizáltak mellrákot a következő öt évben, mint a legalacsonyabb kockázatú csoportba sorolt nőknél. A magas kockázatú csoportban 1000 szűrésen részt vett nőből 53-nál alakult ki mellrák a következő öt év során, míg az alacsony kockázatú csoportban 1000 szűrésből csak 2,6 nőnél. A régi, kérdőíves módszerrel 1000 szűrésen átesett nőből csak 23 nőt soroltak helyesen a magas kockázatú csoportba, vagyis a régi módszer 30 olyan mellrákos eset felett siklott el, amelyeket az új módszer megtalált.

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Algorithmanalyzes multiple mammograms to improvebreast cancer riskprediction

Efficacy of acupuncture in refractory irritable bowel syndrome patients: a randomizedcontrolledtrial

Irodalmi hivatkozás:

Shu Jiang et al.: Development and validation of a dynamic 5-year breast cancer riskmodelusingrepeatedmammograms, JCO Clinical Cancer Informatics (2024). DOI: 10.1200/CCI-24-00200. ascopubs.org/doi/10.1200/CCI-24-00200.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...