Mester, tanár, úr
2009. július 01. 00:00
Maestro – egy ilyesforma könyvcím ismerős lehet a komolyzene, s közelebbről a karmesteri tevékenység iránt érdeklődők számára, hiszen e megbecsülést és művészi rangot érzékeltető olasz szó szerepelt Norman Lebrecht néhány éve megjelent, dirigenseket veséző, botránykrónikájának borítóján is. Ám súlyosan csalódna, aki e címhasonlóság okán zaftos pletykákat remélne a magyar karmesteri céh rangidősének most megjelent életútinterjújától, melyet a figyelmes Várkonyi Judit jegyzett le számunkra. Az idén nyáron nyolcvanegyedik születésnapját ünneplő Lukács Ervin ugyanis, amint azt a borító hátoldalán olvasható tanítványi idézet, Hamar Zsolt néhány tisztelgő szava is előrebocsátja: „igazi tanár és igazi úr”. S valóban, bár a bárói címet a születés jogán az idősebb pályatárs és névrokon, Lukács Miklós birtokolta, Lukács Ervin hosszú évtizedeken át ugyancsak arisztokratikus eleganciájával tüntetett az operaházi árokban csakúgy, mint a koncertpódiumon. Takarékos mozdulatok, a bohóctempótól ösztönösen idegenkedő tartózkodás és mérséklet jellemezte, s jellemzi mindmáig pálcaművészetét, s hasonló erények uralják most a kiváló karmester visszaemlékezéseit is.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
