2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Merkely szerint a Covid-19 egy idő után el fog tűnni

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora ezúttal a Magyar Hírlapnak adott interjút a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.

– A lakosság döntő részében úgy él, hogy a nyári meleg gátolja a vírus terjedését. Valóban ennyire egyszerű lenne az összefüggés?

– Az, hogy a járvány nyáron könnyebben „megállítható”, annak köszönhető, hogy a Covid-19 a többi koronavírushoz hasonlóan szezonális. Ez azt jelenti, hogy a téli–tavaszi durván két és feles reprodukciós – azaz a vírus szaporodási képességét ábrázoló – mutatóból, azaz az „R”-ből a jó idő hat–hét tizedet le tud venni. Így eleve mindenkinek jobb lesz az esélye arra, hogy ne fertőződjön meg. A reprodukciós szám az egy beteg által átlagosan megfertőzött betegszámot jelenti. Ugyanakkor jó észben tartani, ez a reprodukciós szám még mindig egy fölött jár, azaz önmagában nem elégséges csak a nyár és a meleg, hiszen ilyenkor is tartózkodunk még zárt terekben. A veszélyek közül talán elegendő csak a légkondicionáló berendezéseket említeni. A védekezés tekintetében kiemelném a maszkokat, amit boltokban, a munkahelyeken, a közösségi közlekedés során mindenképpen viselni javallott, s ugyancsak lényeges a rendszeres és alapos kézmosás. Mi egy meleg szívű nemzet vagyunk, sokat ölelkezünk, kezet fogunk, rengeteg a testi kontaktusunk – most ezeket egy csöppet vissza kell szorítani és áttérni az „udvarias távolságtartásra”.  Csak egy példa, nálunk a Semmelweis Egyetemen kötelező a maszkhordás, ha két embernél több tartózkodik egy helységben. Szintén lényeges, hogy lehetőség szerint kerüljük az olyan élethelyzeteket, ahol nagyon sok ember fordul meg egyszerre. Ha mindezeket most betartjuk, akkor a reprodukciós mutató lecsökkenhet egy alá – és ha ez bekövetkezik, akkor a betegek száma tovább fog fogyni, a járvány pedig teljesen megszűnik.

– Mit tehetünk azért, hogy még hatékonyabb legyen a védekezés?

– Mindenképpen meg kell találnunk a szuperfertőzőket, akik a betegek közel tizedét teszik ki – ám ők felelősek az újonnan fertőzöttek nyolcvan százalékáért. Nekik jelentős szerepük van a járvány fenntartásában. Az eddig felismert esetek mindegyikére jellemző volt a mobilitás, azaz sok társasági kapcsolatuk van.

(...)

Lényeges szempont, hogy a magasabb rizikófaktorral bíró lakosságot folyamatosan tesztelni kell. Kik tartoznak ide? Például akik sokat utaznak vagy külföldről jönnek haza, akik a munkájuk miatt rengeteg emberrel találkoznak, az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok lakói és dolgozói, a sportolók – s bárki, aki úgy véli, hogy nála a korábbinál magasabb lett az elmúlt hetekben-hónapokban a kockázat. A május 4-i nyitás, azaz negyvennégy nap alatt 71 350 vizsgálatot végzett a négy egyetem és összesen száznegyvenhat pozitív esetet találtunk. Ez biztató, de ugye jön majd a szeptember, amikorra egyre inkább visszaáll az ország a normális üzemre, továbbá nyitnak az iskolák, s ezek közösen óriási számú kontaktust jelentenek. Elképzelhető tehát, hogy a vírus visszatér.

– Sokan novemberre várják az ismétlést.

– Mivel az előbb említett őrszem funkció folyamatosan zajlik majd akkor is, esélyes, hogy már szep­temberben és októberben is eléggé pontos képünk lesz a helyzetről. Ha állandósul a betegek és azok kapcsolatrendszerének a földerítése, akkor már nem védtelenül fogunk állni a kihívás előtt. Egyébként abban is biztos vagyok, hogy az olaszországi járvány nem februárban kezdődött, hanem már decemberben.

 

(...)

– Hazánkban mennyi embert kellene beoltani?

– Beoltani azokat kell, akiknek a megfertőződése veszélyekkel jár. Persze a „kell” kérdése is nehéz – például a egészségszakmára vár annak megválaszolása is, hogy minden 65 év felettieknek szükséges-e  beadni, vagy sem. A 65 esztendőnél idősebb betegek az összes fertőzött negyvenöt százalékát tették ki a járvány alatt, ugyanakkor a haláleseteknek kilencven százaléka hozzájuk köthető. Az említett határvonal alattiak ötvenöt százalékban érintettek a koronavírustól, de a halálozás tekintetében „csak” tíz százalék a részesedésük. Jól látható, hogy majdnem hússzoros a különbség, tehát nem mindegy, hogy ki kapja el a vírust. Ugyanakkor az egészségügyben dolgozókat, a szociális munkásokat mindenképpen javasolt beoltani.

– Mi a véleménye a hazai intézkedésekről?

– A kabinet a szakmát meghallgatva jó és felelős, időben is helyes döntéseket hozott. A lakosságot pedig dicséret illeti, mert a társadalom döntő többsége betartotta a – kétségtelenül nehéz – korlátozó intézkedéseket. Ne feledjük, lehetett volna bármilyen jó az egészségügyi háttérmunka, ha az egyének ellenállnak, akkor sokkal rosszabbul is járhattunk volna.

A teljes interjút a Magyar Hírlap közli.

(forrás: Magyar Hírlap)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés