hirdetés

Mennyit kell fizetni a magánszolgáltatásokért és miből?

Az idei TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány újra közzéteszi azoknak a személyeknek a listáját, akik jelenleg a legnagyobb hatással bírnak a szektorra, legyenek azok kórházigazgatók, orvosok, szakértők vagy egészségpolitikusok. A kiadvány a harminc fős lista publikálása mellett idén is megvizsgálja a szektor legégetőbb problémáit. Többek között tüzetesen körbejárja, hogy a recessziós gazdasági környezet mit eredményez a magánkórházakban, a páciensek egyáltalán hogyan képesek megfizetni a magánellátást. Az idei magazin kiemelt témája még a tömegeket érintő ortopédiai protézisműtétek helyzete.

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány célja, hogy átfogóan mutassa be a nagyközönségnek és a szakmának a magyar magánegészségügyet, rálátást adjon az aktuális trendekre, a változások hátterére és azokra a döntéshozó, nagy befolyású emberekre, akik a folyamatokat irányítják.

Lengyel Lívia főszerkesztő kiemelte:

Bár iparági szakértőként már másfél évtizede dolgozom a piaci folyamatok megértésén és előrejelzésén, a tavalyi, első Top30 kiadványunk fogadtatása még engem is meglepett. A toplista publikálásán kívül, a szakmai tartalmakra adott elismerő visszajelzések óriási lendületet adtak a csapatunknak, megerősítették, hogy – a Top30 lista összeállítása mellett – idén is meg kell vizsgálnunk a legforróbb témákat. Egy évvel ezelőtt, az energiaárak robbanása miatt, az iparági vezetők úgy összegezték várakozásaikat, hogy nehéz ősz elé nézünk, de a magánegészségügyi szektor további növekedése várható, bár üteme lassul. Ehhez képest az látható, hogy a háztartások egészségre szánható tartalékai fogytán vannak, a magánegészségügyi szektor betegforgalma csökken, egyes intézményeknél komoly pénzügyi gondok jelentkeznek. Az idei kiadványunkban alaposan körbejárjuk a változások okait, a feladatokat, a célokat és a lehetséges megoldásokat - roppant izgalmas elemzések látnak napvilágot a szakma kiválóságaitól.

A kiadvány fókuszában a finanszírozás és az árazás áll, vagyis miből és mennyit kell fizetni a magánellátásért. Az elmúlt évben a gazdasági folyamatok  jelentősen befolyásolták a piaci eredményeket. Ebben szerepet játszott az is, hogy tavaly ősszel a magánszolgáltatók – az infláció, valamint az árfolyamváltozások miatt – 25-30 százalékos áremelést hajtottak végre. A páciensek központi kérdése, hogy miként találnak ellátást és azt hogyan tudják kifizetni; míg a kórházak vezetői arra törekednek hogy fenntartható maradjon a vállalkozásuk. Jelenleg a vezető kérdés, hogy meddig lehet még emelni az árakat, mit bírnak el a páciensek, mit bír el a csökkenő betegszámnál a versenytársi környezet? A Top30 kiadvány vezérigazgatói körkérdésben szólaltatja meg a hazai piac öt topvezetőjét a gazdasági kihívásokról: számolnak-e nagyobb visszaeséssel, van-e elég páciens a rendeléseken, műtőben.

Magyarországon a lakosság igen magas arányban zsebből fizeti a magánegészségügyi szolgáltatásokat, megfigyelhető, a háztartások egészségre szánt lehetőségei csökkentek. Ezért minden eddiginél jobban előtérbe került a finanszírozás kérdése: hogyan és miből fizetik a páciensek a szolgáltatásokat? Az intézményvezetőket és szakértőket megszólaltatva a Top30 kiadvány elsősorban arra keresi a választ, hogy van-e finanszírozási gátja a piac stabilizációjának, ha már jelenleg a növekedés nem realitás. A látható finanszírozási hiányra reagálva, az egészségpénztári és egészségbiztosítási lehetőség mellett, egyes szolgáltatóknál már a részletfizetést is bevezették. Mindemellett az utóbbi években jellemzővé vált, hogy minden ötödik páciens nem jelenik meg a lefoglalt vizsgálaton. Ez a tendencia a hónap utolsó – anyagi lehetőségekben szűkösebb – hetében a legintenzívebb. A folyamatokra válaszként megjelent a szektorban a dinamikus árazás, illetve a bankkártyás időpontfoglalás is.

A TOP30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben kiadvány gazdasági elemzése bemutatja a top 30 vezető fekvő- és járóbetegellátót is, kitérve a labor- és képalkotó diagnosztikai szolgáltatókra. Idén is megismertetjük a top 10 vidéki intézményt, megszólaltatjuk az ország két legerősebb magánintézményének vezetőjét. Összefoglaltuk a meghatározó makrotrendeket, felvásárlásokat, fúziókat, és a jövőre nézve előrejelzéseket is közlünk.

A kiadványban idén is közzéteszik a piacra legnagyobb hatással bíró szereplők Top30-as listáját. A tavalyi metódus alapján, a kiadvány szerkesztői és a szakmai zsűri egy közel 100 fős listát állított össze, amelyben piaci-, igazgatási pozíciójuk, hatásuk, specialitásuk, médiaszerepléseik alapján kaphattak helyet a legbefolyásosabb emberek. A 100 fős listából egy széles szakmai körben tartott szavazás alapján kerül ki a TOP30 helyezett. A kiadvány bemutatója 2023. november 10-én, pénteken, 9 órától lesz a Magyar Tudományos Akadémián, a Nagy Magánpraxisnapon.

Fotó: Kubik Elvira PR&kommunikáció
Fotó: Kubik Elvira PR&kommunikáció

(forrás: Kubik Elvira PR&kommunikáció)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...