Kiállítás nyílik a lenyelt tárgyakból
Mennyi mindent lenyeltünk!
Az orvostörténet érdekes alakja dr. Chevalier Jackson gégész, aki a 19. század végén és a 20. század elején munkálkodott, és lenyelt és belélegzett, a nyelőcsőben, illetve a légcsőben megakadt tárgyakból a világ legnagyobb gyűjteményét állította össze.
Az orvosok már régóta gyakran elteszik azokat a tárgyakat vagy természetes képződményeket, amelyeket betegeikből operáltak ki, az epekőtől kezdve az agyszövetig, hol trófeaként, hol oktatási eszközként, hol különlegességként. Dr. Jackson azonban többet tett ennél: valamennyi általa eltávolított tárgyat – tűket, csavarokat, kis játékokat stb. – megőrizte, és így gyűjteménye végül több mint 2000 darabból állt.
Ezeket a nyelőcsőből vagy a légcsőből távolította el, általában anesztézia nélkül. Olyannyira ragaszkodott minden tárgyhoz, hogy egyszer még akkor sem adta oda az egyik gyermekből kivett negyeddollárost, amikor az apa halállal fenyegette – igaz, fél dollárral kárpótolta a pénzéhes szülőt.
„Semmi kétség, fetisiszta volt” – mondja Mary Cappello, a Swallow (Nyelés) című könyv szerzője, aki Jacksonról és bizarr gyűteményéről ír művében.
Jackson szakmája művésze volt, nagy mechanikai tehetség és rendkívül szorgalmas. Száz és száz órát töltött el azzal kísérletezve, hogy mekkora nyomóerőt kell kifejtenie csipeszére ahhoz, hogy egy mogyoró héját összetörje. Ő alkalmazott először olyan endoszkópot, amelynek belsejében egy rúdra szerelt mignonlámpa volt, hogy jobban megvilágíthassa a kérdéses területet, mint egy külső lámpával, ahogyan ekkoriban mások tették.
Abban az időben nagy volt a műtétek halálozása, és kevés sebész vállalkozott arra, hogy behatoljon a nyelőcsőbe vagy a légutakba, nem is beszélve arról, hogy például nyitott biztosítótűket távolítson el onnan. Jackson sebészi tevékenysége során azonban a túlélés meghaladta a 95 százalékot.
Nagy súlyt fektetett arra, hogy mind az orvosokban, mind a laikusokban – főleg a kisgyermekek szüleiben – tudatosítsa a lenyelt tárgy megakadásának veszélyét. Azokat a szülőket, akik őrlőfogakkal még nem rendelkező gyerekeiknek mogyorót adtak enni, legszívesebben börtönbe záratta volna.
Aktívan lobbizott az 1927-es, mérgekre vonatkozó törvény mellett, amelynek értelmében minden marószerre figyelmeztető cimkét kellett tenni. Nem volt ritka ugyanis ebben a korban, hogy a gyermekek a – háztartásokban mindenütt jelen levő – lúgot megitták, ami súlyosan kimarta nyelőcsövüket, és az sokszor durva, a nyelést akadályozó hegesedéssel gyógyult. Jackson kidolgozott egy módszert, amellyel az ilyen esetek egy részében ki lehetett tágítani a nyelőcsövet – egy cső ismételt, hosszú ideig végzett lenyeletésével, amire megtanította a gyermekeket –, és így a gyerekek újra tudtak enni és inni.
A mostanáig méltatlanul elfeledett gégész gyűjteményét Philadelphiában, a Mütter Múzeumban őrzik, és februártól megtekinthető lesz.
