2025. szeptember. 29., hétfő - Mihály.
hirdetés
hirdetés

Memória Melódia

Az Alzheimer Világhónap alkalmából szeptember 21. és 30. között számos interaktív programmal hívja fel a figyelmet a Memória Melódia a zene pozitív hatásaira. A programsorozat az Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság, a Szentendrei Skanzen és az Alzheimer Cafék közös szervezésében valósul meg.

Világszerte egyre több ország csatlakozik az Alzheimer világhónap és a szeptember 21-ei Alzheimer Világnap rendezvényeihez, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórban szenvedőkre, a társadalmi összefogás szükségességére, a betegséggel élők körülményeinek a javítására. Mint a közleményben kiemelik, világszerte 50 millió ember él Alzheimer-kórral és más demenciával, Magyarországon csaknem 250 ezer érintettről tudunk, számuk rohamosan emelkedik szerte a világon. A betegség pillanatnyilag nem gyógyítható, de korai felismerés esetén lassítható a folyamat és enyhíthetők a tünetek.

A Memória Melódia programsorozat célja a figyelemfelhívás, amellyel segítenek jobban megismerni és megérteni a betegség stádiumait, lefolyását és a megelőzés módjait. Az idén a zene gyógyító ereje kerül a rendezvény középpontjába, a zene örömforrás és bizonyítottan az egyik leghatékonyabb eszköze az emlékek felidézésének is.

Az Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság és a Magyar Zeneterápiás Egyesület közreműködésével számos koncerten, előadáson hallhat a közönség a legújabb kutatási eredményekről, interaktív módon ismerheti meg a zeneterápiás módszereket. A Budapesti Filharmóniai Társaság játékos formában, egy kvíz által ismerteti meg az Alzheimer-kór és a demencia főbb jeleit és hasznos tudnivalókat a témában. A kvíz a https://bftz.hu/alzheimer-vilaghonap-kviz oldalon érhető el.

Szeptember 21-én szenior örömtánc flashmobot rendeznek a Hősök terén az Alzheimer Világnap alkalmából, így hívva fel a figyelmet a zene és a tánc pozitív hatásaira.

Szeptember 26-án, egésznapos programsorozattal készülnek a Szentendrei Skanzenben. Többek között Nyíri Nagy József, a Magyar Zeneterápiás Egyesület elnöke a Budapesti Filharmóniai Társaság vonósnégyesével tart zeneterápiás foglalkozást, valamint a társaság fúvósaiból alakult Wind+ Együttes ad koncertet, amelyen közreműködik Becze Szilvia műsorvezető. További szakmai előadásokkal, közösségi programokkal és interaktív foglalkozásokkal várják az érdeklődőket.

A programsorozat záróeseménye a szeptember 30-i Senior Gála, amelyen a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának nyugdíjas művészei lépnek színpadra. A koncerten Robert Schumann és Liszt Ferenc művei hangzanak el Medveczky Ádám vezényletével, az est házigazdája Nyíri Nagy József, közreműködik Kiss-Domonkos Judit csellóművész. A műsorszámok között előadást tart Kálmán János, a Szegedi Tudományegyetem Pszichiátriai Klinikájának igazgatója, a Magyar Demencia Társaság elnöke.

Az alkalmat egy művészfilmmel ünnepli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, amely a Generációk összhangban 1853 óta címet viseli. Az idén 168. évfordulóját ünneplő zenekar hazánk első, rendszeres koncerttevékenységet folytató hivatásos szimfonikus együttese. A filmben Kiss-Domonkos Judit senior csellóművész mellett Ulicsák Zsófia, junior csellista segítségével jelenik meg a generációs híd, amely szimbolikusan ábrázolja a történelmi zenekar nemzedékeken átívelő munkáját. A filmben Robert Schumann a-moll gordonkaversenyének I. tétele hangzik el, Kovács János vezényletével. A filmet az Ambient Pictures csapata, Tuza Norbert rendező és Szín Róbert operatőr készítette.

További információk a www.bftz.hu oldalon érhetők el.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...