hirdetés

Még a vakáció előtt belenyúlnak a felsőoktatási törvénybe

A kormány kezdeményezi a felsőoktatási törvény módosítását, ezzel jön a kancellári rendszer, az államhoz kerül a Pető Intézet, illetve kiválik a Semmelweis Egyetemből a TF – derült ki a humántárca vezetőjének tájékoztatóján.

A szeptembertől bevezetendő kancellári rendszer a felsőoktatási intézmények gazdasági menedzsmentjét és a gazdálkodás irányítását érinti – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere – , s azzal indokolta, hogy meg kell teremteni a megfelelő viszonyt az egyetemi autonómia és a felelős, hatékony gazdálkodás között. A kancellár kinevezője a miniszterelnök lesz, munkáltatója a tárca vezetője. Bárki jelentkezhet kancellárnak, aki a feltételeknek megfelel, amelyeket "elég tágra vettek" - tette hozzá. Szólt arról is, hogy a gazdasági főigazgatói posztok megmaradnak, ők a kancellárnak lesznek alárendelve.

A módosítás értelmében visszaáll az a rend, hogy a szenátus választja meg a rektorjelöltet, akit a miniszteren keresztül az államfő hagy jóvá.

A törvénymódosítás értelmében a Pető Intézet teljes egészében állami fenntartásba kerül, és a javaslat lehetővé teszi a Testnevelési Egyetem leválását is a Semmelweis Egyetemről. A miniszter jelezte: szeretnék, ha a javaslatot még a nyári szünet előtt elfogadná az Országgyűlés.  A mostani törvénymódosításokat ősszel várhatóan továbbiak követik, ezek érinthetik a hallgatói önkormányzatokat és az egyetem, főiskola, közösségi főiskola tagolást, a vidéki főiskolák jövőjét, a felsőoktatás profiltisztítását.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...