hirdetés

 

Maszkba integrálható platform az életjelek nyomon követéséhez

Napjainkban, főleg az egészségügy területén már egyre többször hallani olyan munkakörökről, ahol a dolgozóknak egyhuzamban akár 12 órát is maszkban kell eltölteniük, ami természetesen esetenként súlyosan megterhelheti a szervezetüket. Az illinois-i Northwestern Egyetem tudósai, éppen ezért kifejlesztettek egy olyan, a maszk belsejére applikálható eszközt, amely képes folyamatosan figyelemmel kísérni az ilyen szakmákban robotoló emberek életjeleit.

Maga a platform nagyjából akkora, mint egy amerikai negyeddolláros, és egy mágnessel lehet rögzíteni a maszkok belsejéhez.

Jóllehet, a szerkezetet alapvetően egy akkumulátor működteti, az emberi mozgást, a környezeti megvilágítást, illetve a felhasználó leheletének hőjét és erejét energiává konvertálva különböző fedélzeti rendszerekkel a készülék üzemideje meghosszabbítható.

Forrás: Northwestern Egyetem

A FaceBit egyik legfontosabb képessége, hogy detektálni tudja a maszkviselők leheletének erejét, és így akár a légzésszámukat is képes kikalkulálni. Mind ezen felül az eszköz az egyes szívveréseket kísérő apró fejmozgások észlelésével még a felhasználó pulzusát is meg tudja mérni. Végül, de nem utolsó sorban, a platform „észreveszi”, ha a szigetelésben kialakult hézagok miatt a maszk ellenállása a kilehelt levegővel szemben hirtelen megzuhan, vagyis az eszköz pillanatnyilag nem nyújt kellő biztonságot a fertőzések ellen.

Mindezeket az adatokat a rendszer Bluetooth-on keresztül egy okostelefonos kísérő alkalmazásba továbbítja, amely figyelmezteti a felhasználót, ha túl nagy stressznek van kitéve, túl kimerült, illetve, ha a maszkját meg kell igazítania vagy le kell cserélnie.

Forrás: Northwestern Egyetem

Bár a szakemberek a FaceBitet már valós egészségügyi környezetben is tesztelték, a platform hivatalos engedélyeztetéséhez további klinikai vizsgálatokra még mindenképpen szükség lesz.

(forrás: GyártásTrend)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Aneszteziológia és intenzív terápia

    A jegyzet célja: megismertetni az anesztéziát és az intenzív terápiát, valamint hidat építeni az első években megszerzett...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Felépülés a betegségből - A pszichiátriai rehabilitáció kézikönyve

    A mentális zavarok kezelése kapcsán napjainkban furcsán elszomorító helyzet állt elő:...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...