hirdetés

Más lyukat tömtek a fogorvosok pénzével

Sok helyen lenyúlták az alapellátó fogorvosoknak szánt hárommillió forintos támogatást – értesült a Népszava.

Nem jutott el minden alapellátó fogorvoshoz a kormány hárommillió forintos év végi ajándéka – tudta meg a lap. Noha ezt a pénzt feltétel nélkül, szabad felhasználásra utalta az állam, hogy javítsanak a fogorvosi praxisok finanszírozásán, az önkormányzatok által működtetett körzetek jó részében a helyhatóságok nem adták tovább az összeget az érintetteknek. Annak ellenére sem, hogy az intézkedést bejelentő sajtótájékoztatón november végén Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt közölte: bár az esetek egy részében önkormányzatoknak utalnak, a pénz nem az övék, azt azonnal tovább kell utalniuk az ellátást végző fogorvosnak.

„Nem kaptunk semmit, és nem is akarnak adni” – nyilatkozta Nagy Melinda, gyulai fogorvos. Az önkormányzat két körzetet is működtet a városban. Ő, az egyikben 23 éve közalkalmazottként dolgozik, gyakorlatilag végig bérminimumra bejelentve. Nagyon számított erre a pénzre, hiszen volna mit költenie a munkakörülmények javítására. De egyelőre még csak nem is tudja, hogy mi a szándéka a testületnek.

Gyula fideszes polgármestere, Görgényi Ernő István a lap érdeklődésére írásban azt válaszolta, hogy „a fogászati praxisok utáni támogatás felhasználásával kapcsolatos ügy döntés-előkészítési szakaszban van. Természetesen a kormány által biztosított többletfinanszírozást a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő módon és célokra fogjuk felhasználni. Terveink szerint a döntés még a héten megszületik.”

A gyulai polgármester álláspontjához hasonlóan vélekedhetnek más önkormányzatok is, mert az ország különböző pontjairól jelezték fogorvosok, hogy ők sem kapták meg a pénzt.

„Írtam levelet a polgármesternek, hogy utalja a praxisnak támogatást – mondta Baumholzer Judit Kozármislenyben húsz éve dolgozó orvos. Hozzátette: ő a polgármestert és a jegyzőt is kereste az ügyben, akik előbb azt sem tudták, hogy pontosan mi ez az összeg, amit kaptak a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), majd üzentek a gazdasági vezetővel: ezt a pénz beteszik a költségvetésükbe, és majd eldöntik, hogy mi lesz a sorsa. – Úgy döntöttem, hogy kicsit várok, aztán a Baranya megyei kormányhivatalhoz fordulok a panasszal – mondta a fogorvos.

Zalakomárban Pataki György is hasonlóan járt. Mint felidézte, amikor kérte a pénzt a jegyző elutasító volt, a polgármester meg csak annyit mondott: a rendeletből nem derül ki egyértelműen, hogy a pénz mire használható.

További részletek

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia – Kutatás

    A pszichoszomatikus gyógyászat, csakúgy mint a pszichiátria, elképzelhetetlen pszichoanalízis nélkül. A pszichoanalízis több mint...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...