hirdetés

Március végére 6,3 milliárd forinttal emelkedett a kórházak adóssága

Február végén 22,8 milliárd forint volt a kifizetetlen számlák végösszege, márciusra ez 29,1 milliárd forintra emelkedett, írja a Világgazdaság.

Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség (OSZ) főtitkára a Világgazdaságnak elmondta: az egészségügyi intézmények mintegy 4500 beszállítónak tartoznak, miközben a februári emelkedés még megfelelt a járvány előtt jellemző havi elmaradásnak. A március végi 29,1 milliárd forint teljes egészében a beszállítókkal és a szolgáltatókkal szemben fennálló tartozás, amelyből 0,7 milliárd forint az államháztartáson belülre irányul.

A MÁK azt is közölte, hogy mind a 604 erre kötelezett intézmény teljesítette az adatszolgáltatást. Az adós intézmények száma a tárgyhóban 294, közülük 152 helyen van csak 30 nap alatti tartozás. A fekvőbeteg-ellátásban a legtöbb egészségügyi ellátási formát nem a tényleges árán finanszírozzák, vagyis az intézmények nem kapják meg azt az összeget, amennyibe az adott ellátás kerül – mondta Rásky László, hozzátéve, nem véletlen, hogy a kormány többször is, legutóbb 2019 végén azt tűzte ki célul, hogy ki kell dolgozni a valós költségekre épülő finanszírozási rendszert.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság által évente közzétett árindex-összefoglalóból az derül ki, hogy az orvostechnikai eszközök árai évente plusz-mínusz félszázalékos eltéréssel mozognak, tehát az árszínvonal stagnál – mutatott rá az OSZ főtitkára. Vannak olyan eszközök és technológiák – tette hozzá –, amelyek drágulnak, attól is függően, hogy miből mikor és mennyit szereznek be az intézmények. Ugyanakkor az orvostechnikai eszközök hazai árszínvonala az európai árszint alsó harmadába tartozik, ráadásul a közbeszerzéseken az alacsony ár a domináns szempont.

Mivel a Covid-ellátás nagyon költséges, az adósságállomány növekedési dinamikájának csökkenése annak ellenére sem várható, hogy a koronavírusos betegek ellátásán és a sürgősségi ellátáson kívül lassan fél éve leállt az egészségügy.

(forrás: Világgazdaság)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Ritka betegségek – küzdelem az élet határain

    Ritka betegségek – diagnosztikai kihívások című könyv folytatása, további esetek ismertetésével. A klinikai és...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...