hirdetés
2024. augusztus. 25., vasárnap - Lajos, Patrícia.
hirdetés

 

Maradandó károsodást okoz a fiatalkori italozás

A legnagyobb károkat a memóriáért és a térbeli tudatosságért felelős agyterületen, a hippokampuszban található, neuronoknak szánt őssejtek szenvedik el.

 

Serdülő korban lévő majmokon elvégzett kísérletek minden eddiginél szilárdabban bizonyítják, hogy a túlzott alkoholfogyasztás maradandó károsodást okoz a fiatalok agyában. Mivel a majom és az ember agya ugyanúgy fejlődik, levonható a következtetés, hogy ugyanez megy végbe a tizenévesek agyában is, ezáltal megerősíti azokat a több országban is életbe léptetett alkoholellenes intézkedéseket, amik egyre inkább próbálják kitolni az alkoholfogyasztásra jogosító életkort.
A majmokkal végzett kísérletet a kaliforniai Scripps Kutató Intézet csapata jegyzi Chitra Mandyam vezetésével. A kutatók négy makákó majmot itattak naponta egy órán át citrus ízesítésű alkoholos italokkal. Az alkoholkúra 11 hónapig tartott. Két hónappal a kísérletet követően elpusztították az állatokat, agyaikat pedig összehasonlították azon majmokéval, akik nem fogyasztottak alkoholt. A tivornyázó példányok hippokampuszában 50-90 százalékkal kevesebb őssejt volt, mint a kontrollcsoport tagjaiéban. "Igen súlyos csökkenést észleltünk a létfontosságú sejtek számában" - nyilatkozott Mandyam, "A köz számára fontos, hogy megismerje azt a tényt, mely szerint ez a fajta italozás kiirthatja az őssejteket."
A sejtek csökkenése káros hatással lehet az emlékezetre és a térbeli képességekre, emelte ki Mandyam, aki úgy véli, hogy ennek az elváltozásnak hosszú távú hatásai lehetnek, illetve arra is magyarázatot adhat, hogy az alkoholos bulikban rendszeresen részt vevő tinik miért hajlamosabbak az alkoholfüggőség kialakulására, mint a felnőttek. Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) új intézkedésekkel próbálja felvenni a harcot a fiatalkorúak alkohol fogyasztásának visszaszorításáért. 
A kezdeményezés korábbi tanulmányok eredményein alapul, melyek bebizonyították, hogy azoknál a gyerekeknél, akik 12 éves korukban rendszeres alkoholfogyasztásba kezdenek, 41 százalék az esély egy életen át tartó függőség kialakulására, míg azoknál, akik 18 éves koruktól kezdenek italozni, ez az arány 11 százalék.

Serdülő korban lévő majmokon elvégzett kísérletek minden eddiginél szilárdabban bizonyítják, hogy a túlzott alkoholfogyasztás maradandó károsodást okoz a fiatalok agyában. Mivel a majom és az ember agya ugyanúgy fejlődik, levonható a következtetés, hogy ugyanez megy végbe a tizenévesek agyában is, ezáltal megerősíti azokat a több országban is életbe léptetett alkoholellenes intézkedéseket, amik egyre inkább próbálják kitolni az alkoholfogyasztásra jogosító életkort.

A majmokkal végzett kísérletet a kaliforniai Scripps Kutató Intézet csapata jegyzi Chitra Mandyam vezetésével. A kutatók négy makákó majmot itattak naponta egy órán át citrus ízesítésű alkoholos italokkal. Az alkoholkúra 11 hónapig tartott.

Két hónappal a kísérletet követően elpusztították az állatokat, agyaikat pedig összehasonlították azon majmokéval, akik nem fogyasztottak alkoholt. A tivornyázó példányok hippokampuszában 50–90 százalékkal kevesebb őssejt volt, mint a kontrollcsoport tagjaiéban. „Igen súlyos csökkenést észleltünk a létfontosságú sejtek számában” – nyilatkozott Mandyam, „A köz számára fontos, hogy megismerje azt a tényt, mely szerint ez a fajta italozás kiirthatja az őssejteket.”

A sejtek csökkenése káros hatással lehet az emlékezetre és a térbeli képességekre, emelte ki Mandyam, aki úgy véli, hogy ennek az elváltozásnak hosszú távú hatásai lehetnek, illetve arra is magyarázatot adhat, hogy az alkoholos bulikban rendszeresen részt vevő tinik miért hajlamosabbak az alkoholfüggőség kialakulására, mint a felnőttek.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP) új intézkedésekkel próbálja felvenni a harcot a fiatalkorúak alkohol fogyasztásának visszaszorításáért. A kezdeményezés korábbi tanulmányok eredményein alapul, melyek bebizonyították, hogy azoknál a gyerekeknél, akik 12 éves korukban rendszeres alkoholfogyasztásba kezdenek, 41 százalék az esély egy életen át tartó függőség kialakulására, míg azoknál, akik 18 éves koruktól kezdenek italozni, ez az arány 11 százalék.

 

Balázs Richárd
a szerző cikkei

(forrás: sg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Mentalizációalapú csoportterápia (MBT-G) - Elméleti, klinikai és kutatási kézikönyv

    Az olvasó az első olyan átfogó kézikönyvet tartja a kezében, ami a...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...