Már nővéreket is toboroznak

Krízisállapot van a magyar egészségügyben az emberi erőforrás terén – állapították meg a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának konferenciáján részt vevők, akik tapasztalataikról és a szakmájukat érintő várható következményekről beszéltek.

Az egészségügyi munka erőhiánya nem magyar sajátosság – hívta fel a menedzserképző központ által rendezett konferencia résztvevőinek figyelmét dr. Kincses Gyula, az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet igazgatója. Egy brit tanulmányt idézett, amely négy fejlett ország munkaerőhelyzetét mérte fel, és arra a következtetésre jutott, hogy a hiány emberéletben is kifejezhető. Az ápolószemélyzet hiánya következtében a kutatók szerint két év alatt – 1998-ban, illetve 1999-ben – 246 beteg halt meg. Egy másik, írországi példa szerint a Dublini Central Mental Hospital lakóit este kilenc után rendszeresen bezárták a kórterembe, mert nem volt elég szakorvos és ápoló. Az írországi minisztérium közleményéből kitűnt, hogy pontosan ismerték a helyzetet, és dolgoztak is a megoldáson.
    A megoldás sok esetben a rosszul fizetett kelet-európai munkaerő elcsábítása. Dr. Szócska Miklós, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Intézetének igazgatója szerint csak a brit egészségügyet hétmilliárd forinttal finanszírozza a magyar állam, ennyire becsülik ugyanis az elvándorlók oktatási költségeit.
    A migráció elsősorban az orvosokat érinti, ám új jelenség, hogy a szakdolgozókat is csábítják; nagy számban vinnének például az Egyesült Államokba nővéreket, az olaszok pedig magyar gyógytornászokra vadásznak. Az igényeket jelzi, hogy 2003 és 2007 között csak Ausztria tízezerrel több nővért alkalmazott. A magyar szakdolgozók zöme azonban nem hivatalosan, hanem feketén, háznál dolgozik az osztrákoknál. (Cikkünket lásd a Kitekintő rovatban.)
    Az itthon maradtak szerint a diplomás ápolók 30 százaléka egyáltalán nem vagy csak alacsonyabb képzettséget igénylő állásban helyezkedhet el, mert a kórházak nem tudják megfizetni őket. Új jelenség, hogy az egészségügyi szakdolgozói állásokat egyre nagyobb arányban – dr. Ari Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke 40 százalékot említett – képzetlen segédnővérekkel töltik fel. Az ok a teljesítmény- volumen korlátozása: a kórházak képtelenek növelni bevételeiket, ezért a bérkiadások csökkentésével próbálnak talpon maradni. Miközben az előadók a magyar szakdolgozó–orvos arány torzulásáról, óriási nővérhiányról beszéltek, a debreceni Kenézy Kórházból elbocsátott szakdolgozók azt bizonygatták, hogy a nővérhiány már a múlté, az egész megyében nem kapnak képzettségüknek megfelelő állást, bérükből pedig nem tudnak nyugatabbra költözni családjukkal.
    Hivatalosan évi 200 szakdolgozó távozik hazánkból, ám az egészségügyimunkaerő-közvetítés elsősorban az orvosokra terjed ki. Ennek két fontos oka van. Az egyik, hogy a szakdolgozók közül kevesen beszélnek jól idegen nyelven. A másik a nővérek alacsonyabb bére. A cégek ugyanis kéthavi munkabérnek megfelelő közvetítői jutalékot kapnak, ami az orvosoknál értelemszerűen magasabb, szakorvosonként négyezer euró (egymillió forint). Az üzlet nagyságrendjét érzékeltetve Szócska Miklós egy lengyel vállalkozót említett; a cég 800 lengyel orvost „adott el” Skandináviába.
    Szócska Miklós munkatársainak felmérése szerint a legnagyobb hiány radiológusokból van Magyarországon, az álláshelyek 13 százaléka betöltetlen. A megkérdezett radiológus szakorvosjelöltek mindegyike azt mondta, gondolkodik a külföldi munkavállaláson. A második helyen álló pszichiáterek (tízszázalékos a hiány) 71 százaléka szeretne külhonban munkát vállalni. A szintén hiányszakmaként nyilvántartott altatóorvosoknál pedig 88 százalékos az elvágyódási mutató. Szerencsére a magyar orvosok egy része csak helyettesítő állásokra pályázik, a 15–17 ezer forintos nettó órabér csábítja őket külföldre – derült ki Paulin Renáta, a Medicwork munkaerő- közvetítő cég vezetőjének előadásából. Új jelenség, hogy az Angliában beváló magyar orvosokat továbbcsábítják az Arab Emirátusokba, Dubaiba és Szaúd-Arábiába, ahol a bérek még a szigetországbelit is meghaladják, és ezen államokba már fix állásokba mennek a magyar orvosok.
    Szócska Miklós szerint nem lenne baj, ha a fiatal orvosok szervezetten, néhány évre, pusztán tapasztalatszerzés céljából mennének külföldre, csakhogy a jelek egyáltalán nem erre utalnak. Paulin Renáta munkaerőközvetítő cége négy különböző szakterületre keresett orvosokat svéd felkérésre. Összesen 240-en jelentkeztek, zömmel 40–50 év közötti, több szakvizsgával rendelkezők. Ugyanezt erősítették meg az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet, illetve az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet jelen levő munkatársai is, akik szerint a megszüntetett, összevont műhelyek híres orvosai közül is többen külföldön folytatnák pályafutásukat.
    A konferencia legérdekesebb része az volt, amikor az egyes szakmák képviselői számoltak be a hazai munkaerőhelyzetről. Dr. Gerle János, a Magyar Orvosi Kamara fogorvosi tagozatának elnöke arról panaszkodott, hogy a felmérések szerint a külföldre távozók között legnagyobb számban a fogorvosok vannak, és ők nem hétvégi ingázók. A fogorvos röghöz, vagyis a székéhez kötött, ha kialakít valahol egy praxist, akkor nem jön vissza. Ennek következtében az egykor divatszakmának számító fogorvoslás mára hiányszakmává változott. Az alapellátásban számos üres álláshely van, az ambuláns szájsebészet pedig egyenesen „meghalt Magyarországon”. A baleseti ellátásban rendkívül fontos arc-állcsont sebészek is olyan ritkává váltak, mint a fehér holló.
    A sürgősségi orvos is a védett kategóriába tartozik – mondta előadásában Burány Béla, az Országos Mentőszolgálat elemzője. Az elmúlt öt évben folyamatosan csökken a rohamkocsival végzett mentések aránya, ugyanis 44 mentőorvos hiányzik, ezért a rohamkocsik gyakran orvos nélkül vonulnak ki, csak hogy ne álljanak. Márpedig a mentősök képzettsége alapvetően meghatározza a beteg életesélyét. Négy százalékkal nagyobb a túlélés, ha az élesztést oxiológus szakorvos és nem orvos végzi. Ugyanez a különbség hatszázalékos a szakorvosok és a mentőtisztek között.
    „Visszailleszkedni nehezebb, mint elmenni” – hökkentette meg a hallgatóságot dr. Káposzta Zoltán, a fővárosi Szent Imre Kórház osztályvezetője, aki öt év londoni kórházi gyakorlat után tért haza. Előadásából kitűnt, hogy bár az orvosok elvándorlását általában gazdasági és egészségpolitikai szempontból vizsgálják, valójában az emberi erőforrás ügyében a honvágy és a hazaszeretet is nagyon fontos, áttételesen akár pénzben is kifejezhető kategória. Káposzta főorvos magasabb kinti fizetését, jobb munkakörülményeit és súrlódásmentes munkahelyét otthagyva, felesége honvágya miatt tért haza. A migrációs felmérésből is kitűnik, hogy miközben az elvágyódás legfőbb oka a kinti magasabb fizetés, a megtakarítási lehetőség és a jobb munkakörülmények – vagyis a magyar egészségügy anyagi hátránya a fogadó országgal szemben –, addig a megtartó tényezők közül a baráti közeg, a hazaszeretet és a szűkebb környezetért érzett felelősség áll az első helyen.