2024. december. 03., kedd - Ferenc, Olívia.

Már működniük kéne a járási alapellátási központoknak

Országszerte elkezdték az új alapellátó vizsgálóközpontok kialakítását, de még egyetlen ilyen sem működik, írja a Népszava.

Tíz napja utasította Kásler Miklós miniszter a járvány elleni védekezésért felelős Müller Cecília országos tiszti főorvost, hogy öt nap alatt alakítsák ki a járásokban az alapellátás új rendjét. Azaz vonjanak össze több háziorvosi és gyermekorvosi praxist, ügyeletet, és helyettük hozzanak létre „akut betegellátó központokat” Talán nem meglepő, hogy minderre az öt nap kevés volt, s a háziorvosok sem fogadták túl lelkesen a lehetőséget.

A zuglói háziorvosok 11 pontba szedték össze érveiket és küldték el saját területi tiszti főorvosuknak, hogy miért ne lépjen életbe az új rendelkezés. Képviselőjük, Nemcsik János a Népszavának azt mondta: továbbra sincsenek ellátva védőfelszereléssel a háziorvosi körzetek. Ennek következtében ha a betegeket most arra biztatnák, hogy induljanak el az újonnan kialakított járási központokba, akkor az enyhe tünetekkel oda érkezők könnyen megfertőzhetnék a várakozókat, illetve az őket ellátó egészségügyi dolgozókat, háziorvosokat. Az orvost és a beteget is veszélyezteti ez a felállás, nagyságrendekkel jobban, mint a mostani gyakorlat.

Az emberek behívása a járási központokba növelné a fertőzés kockázatát – mondta Nemcsik János. Félő, hogy mire hazaér a tüdőgyulladásos, az akut mandulagyulladásos, és a náthás is COVID-pozitív lesz. Az orvosok pedig ha megfertőződnének, akkor szuperterjesztőkké válnának. Nemcsik János szerint nagyon jól működik és érezhetően lassítja a járvány terjedését a viszonylag gyorsan és hatásosan beindított "Maradj Otthon!"-kampánnyal párhuzamosan működő távgyógyítás, az e-recepttel és az e-egészségüggyel. Nagy kár lenne ezt a rendszert megbontani és a lakosságot az ellenkezőjére buzdítani – mondta.

(forrás: Népszava)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés