hirdetés

Már hazai forrásból biztosítják a fiúk HPV elleni oltását

Eddig a hetedikes fiúk HPV elleni oltása európai uniós forrásból valósult meg, jövőre viszont már a magyar költségvetésből finanszírozzák, írja a Napi.hu.

Magyarországon az összes népegészségügyi program azon csúszott el, mert soha nem raktak mögé finanszírozást, mondta Tompa Anna professzor a XXVIII. Primer Prevenciós Fórumon. Mielőtt visszaesne a HPV oltási kedv, addig kell forrást tenni ezekbe a rákmegelőző programokba – tette hozzá.

Magyarországon a hetedikes lányokat és fiúkat egy népegészségügyi program keretében oltják a humán papillomavírus (HPV) ellen. A lányoknál a részvételi arány 82 százalékos, a fiúknál pedig 67 százalékos – mondta Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos egy szűk körű háttérbeszélgetésen.

Arra a kérdésre, hogy miért van ekkora különbség a két nem részvétele között azt mondta: a fiúknál azért lehet alacsonyabb a részvétel, mert az oltást úgy vezették be a köztudatba, hogy méhnyakrák elleni oltás, sok fiús szülő azért nem adatja be a fiának a vakcinát, mert nem ismert számára, hogy a HPV a férfiaknál a fej-nyak tumorok és a nemi szervek rákjának keletkezéséért is felelős.

Surján Orsolya hangsúlyozta: eddig a fiúk oltása európai uniós forrásból valósult meg, 2024-től pedig már a magyar költségvetésből finanszírozzák mindkét nem esetében a hetedikesek HPV-oltását. Az 12 évesek oltására a büdzsében évente több milliárd forintot különítenek el. Jellemzően évente mintegy 48 ezer lányt és ugyanennyi fiút oltanak be térítésmentesen – olvasható a Napi.hu beszámolójában.

(forrás: Napi.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...