Magyarul beszélni nehéz
2006. november 01. 00:00
Új kommunikációs feladatot jelenthet az orvosoknak és a betegeknek is, ha januártól egy nyelven kell beszélniük. A parlament előtt lévő jogszabály ugyanis arra kötelezi az ellátókat, hogy jövő januártól a járóbeteg-szakrendelők, a rákövetkező esztendőtől pedig a kórházak is tüntessék fel magyarul pácienseik zárójelentésén az elvégzett beavatkozásokat. A „civilek” számára titokzatos orvosi nyelv megértését szolgáló új szabályozás a megkérdezett szakértők szerint esetenként kiszámíthatatlan következményekkel járhat.
A jövő év elejétől valamennyi kórház és szakrendelő a kezelés elvégzése után köteles elszámolási nyilatkozatot adni a betegeknek. Ebben a szolgáltatóknak magyarul kell tájékoztatniuk a pácienseiket, hogy utánuk milyen ellátást, kezelést számolnak el a biztosítónak. Mindezt a betegnek alá is kell írnia, különben a beavatkozás tényleges értékénél tíz százalékkal kisebb összeget utal az egészségbiztosító. Az elszámolás alapjául szolgáló HBCS, BNO és OENO kódokhoz tartozó latin betegségelnevezéseket az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI) a szakkollégiumok bevonásával már lefordította és közzétette az intézet honlapján (www.eski.hu). Így azok az orvosok, akik bizonytalanok egy szakkifejezésben, könnyen rákereshetnek a pontos magyar megfelelőre.
Nem egységes logika Még a legalaposabb szakmai fogódzók ellenére is lesznek nehézségeik az orvosoknak az új feladattal – jósolja Sinkó Eszter közgazdász, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának tanára. Az elszámolásban most a magyarul is alkalmazandó kódok eredetileg sem egységes logika alapján rendeződnek; jelentésüket szinte évenként a finanszírozási szabályok változásaihoz igazították a döntéshozók. Új fogalmak, diagnózisok születtek és szűntek meg karbantartás címén, ráadásul a latin és görög nyelvű orvosi kifejezések közé az utóbbi évtizedben sok angol kifejezés került. A zavaros helyzet egyik jellemzője, hogy például a besorolási szabályok elektronikus változatai sem mindig érhetők el a szolgáltatók számára, így nem tudják kontrollálni azt sem, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) helyesen számolta-e el a tevékenységüket. Az, hogy most mindezt magyarul is le kell írniuk, nem rendezi a helyzetet, sőt megterheli az orvos-beteg viszonyt. Bizalmatlanságot szül mindkét irányban. Nem helyes, hogy az egészségbiztosító a saját ellenőrzési feladatkörét részben a betegekre akarja hárítani – vallja Sinkó Eszter.
Németországban, Franciaországban évtizedek óta nemzeti nyelven zajlik az orvoslás. Sőt, 1957-ben, Torontóban magyar orvosok alapítottak egy olyan intézetet, amelyben a terápia kizárólag anyanyelven történt, ám a siker ellenére nem nagyon akadtak követőkre. Nem véletlenül, hiszen az orvosokban olyan mélyen rögzültek a latin szavak, hogy a helyzeten változtatni sokak szerint szinte reménytelen. A több ezer éves orvostudomány nagyon sok olyan szakkifejezéssel dolgozik, amelyet nem is lehet a magyar nyelvbe átültetni. Például a dekompenzációt fordíthatjuk elégtelenségnek, ám az eredeti forma ennél jóval többet jelent: nem csupán állapotot, hanem egy azt megelőző hosszabb folyamatra is utal, amikor a – már beteg szerv – túlmunkával teljesíti a feladatát.
A probléma nem technikai
A kórházak és a szakrendelők technikailag akár holnaptól is képesek kiadni a magyar nyelvű elszámolási nyilatkozatot a betegnek, a nehézségek azonban a kommunikációval kezdődnek. Folyovich András, a fővárosi Szent János Kórház neurológiai osztályának vezetője szerint az új szabályozás biztosan megnyújtja majd a beteg ellátásával töltött időt. A latin kórismék mechanikus magyarra fordítása miatt gyakrabban kell alkalmazni azokat a felvilágosítási stratégiákat, amelyekkel az orvos elmagyarázza a társadalmi stigmával járó betegséget. Például a beteg kezébe kerülő dokumentációra eddig ráírt demencia, amelynek magyar nyelvű szó szerinti fordítása elbutulás, a zárójelentésben így egyértelműen megbélyegző állítás lehet. Nem könnyebb, csak más a helyzet a stroke szóval. Ez a kifejezés is körülményesen fordítható. Még a neurológusok sem egységesen használják a gutaütés, szélütés fogalmakat. A még használatos agyi érbetegség, agyi történés, érkatasztrófa és a hasonló kifejezések is nehezen kezelhetők. Az agyi infarktusnak megfelelő agylágyulás szintén bántó fogalom. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főorvosa, dr. Korzenszky László is komoly kommunikációs feladatnak ítéli az új szabályozást, mely furcsa helyzetetek teremthet. Például az orvos eddig az idült alkoholista státusát finomíthatta „etiles, hidroxilos, hidroxietiles netán potátor, vagy abúzor” kifejezéssel, most pedig majd szemtől szembe kell kimondania: ön az orvosi szaknyelv szerint idült alkoholista. Szerinte minden bizonnyal merőben új alapokra helyezheti, az eddiginél konfliktusosabbra változtathatja az orvos-beteg viszonyt.
Rendkívül bonyolultnak ítéli az orvosokra váró helyzetet Németh Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének szociálpszichológusa is. Szerinte a fordítás egyik fontos kérdése:mi az, amit valóban meg is ért a beteg. A másik, ennél is lényegesebb probléma, hogy az orvosi kifejezések magyarul érzelmeket is kiváltanak majd. Például a tumor szó orvosi értelemben duzzanatot jelent. A daganat a neoplasma, s mivel ez kevésbé közkeletű kifejezés, alkalmas eufémizáló-titkolódzó használatra. A jövőben viszont, ha valaki ezek helyett majd azt olvassa, hogy rákos, igencsak elkeseredhet. De előfordulhatnak olyan szavak is, amelyeket ugyan megért majd a beteg, ám említésük illetlen. Németh Erzsébet szerint az a szerencse, hogy az orvosok felkészültebbek a rájuk váró új helyzetekre, mint a jogszabályalkotók.
Nem látja ennyire borúsnak a helyzetet prof. dr. Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének igazgatója, aki szerint a különböző kódok magyarra fordítását jelentő javaslat valamennyi szakmai kollégiumot megjárta. Ám a cél, hogy a betegek több információhoz jussanak a saját betegségükről, nem biztos, hogy teljesül. A beteg a pancreas nyúlványában lévő cisztát sem érti kevésbé, mintha azt olvassa, hogy a hasnyálmirigy bizonyos szakaszán egy tömlő látható. Az igazi változáshoz a hétköznapi embereknek a mostaninál lényegesen mélyebb anatómiai ismeretekkel kellene rendelkezniük a testükről.
A jövő év elejétől valamennyi kórház és szakrendelő a kezelés elvégzése után köteles elszámolási nyilatkozatot adni a betegeknek. Ebben a szolgáltatóknak magyarul kell tájékoztatniuk a pácienseiket, hogy utánuk milyen ellátást, kezelést számolnak el a biztosítónak. Mindezt a betegnek alá is kell írnia, különben a beavatkozás tényleges értékénél tíz százalékkal kisebb összeget utal az egészségbiztosító. Az elszámolás alapjául szolgáló HBCS, BNO és OENO kódokhoz tartozó latin betegségelnevezéseket az Egészségügyi Stratégiai Kutató Intézet (ESKI) a szakkollégiumok bevonásával már lefordította és közzétette az intézet honlapján (www.eski.hu). Így azok az orvosok, akik bizonytalanok egy szakkifejezésben, könnyen rákereshetnek a pontos magyar megfelelőre.
Nem egységes logika Még a legalaposabb szakmai fogódzók ellenére is lesznek nehézségeik az orvosoknak az új feladattal – jósolja Sinkó Eszter közgazdász, a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központjának tanára. Az elszámolásban most a magyarul is alkalmazandó kódok eredetileg sem egységes logika alapján rendeződnek; jelentésüket szinte évenként a finanszírozási szabályok változásaihoz igazították a döntéshozók. Új fogalmak, diagnózisok születtek és szűntek meg karbantartás címén, ráadásul a latin és görög nyelvű orvosi kifejezések közé az utóbbi évtizedben sok angol kifejezés került. A zavaros helyzet egyik jellemzője, hogy például a besorolási szabályok elektronikus változatai sem mindig érhetők el a szolgáltatók számára, így nem tudják kontrollálni azt sem, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) helyesen számolta-e el a tevékenységüket. Az, hogy most mindezt magyarul is le kell írniuk, nem rendezi a helyzetet, sőt megterheli az orvos-beteg viszonyt. Bizalmatlanságot szül mindkét irányban. Nem helyes, hogy az egészségbiztosító a saját ellenőrzési feladatkörét részben a betegekre akarja hárítani – vallja Sinkó Eszter.
Németországban, Franciaországban évtizedek óta nemzeti nyelven zajlik az orvoslás. Sőt, 1957-ben, Torontóban magyar orvosok alapítottak egy olyan intézetet, amelyben a terápia kizárólag anyanyelven történt, ám a siker ellenére nem nagyon akadtak követőkre. Nem véletlenül, hiszen az orvosokban olyan mélyen rögzültek a latin szavak, hogy a helyzeten változtatni sokak szerint szinte reménytelen. A több ezer éves orvostudomány nagyon sok olyan szakkifejezéssel dolgozik, amelyet nem is lehet a magyar nyelvbe átültetni. Például a dekompenzációt fordíthatjuk elégtelenségnek, ám az eredeti forma ennél jóval többet jelent: nem csupán állapotot, hanem egy azt megelőző hosszabb folyamatra is utal, amikor a – már beteg szerv – túlmunkával teljesíti a feladatát.
A probléma nem technikai
A kórházak és a szakrendelők technikailag akár holnaptól is képesek kiadni a magyar nyelvű elszámolási nyilatkozatot a betegnek, a nehézségek azonban a kommunikációval kezdődnek. Folyovich András, a fővárosi Szent János Kórház neurológiai osztályának vezetője szerint az új szabályozás biztosan megnyújtja majd a beteg ellátásával töltött időt. A latin kórismék mechanikus magyarra fordítása miatt gyakrabban kell alkalmazni azokat a felvilágosítási stratégiákat, amelyekkel az orvos elmagyarázza a társadalmi stigmával járó betegséget. Például a beteg kezébe kerülő dokumentációra eddig ráírt demencia, amelynek magyar nyelvű szó szerinti fordítása elbutulás, a zárójelentésben így egyértelműen megbélyegző állítás lehet. Nem könnyebb, csak más a helyzet a stroke szóval. Ez a kifejezés is körülményesen fordítható. Még a neurológusok sem egységesen használják a gutaütés, szélütés fogalmakat. A még használatos agyi érbetegség, agyi történés, érkatasztrófa és a hasonló kifejezések is nehezen kezelhetők. Az agyi infarktusnak megfelelő agylágyulás szintén bántó fogalom. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főorvosa, dr. Korzenszky László is komoly kommunikációs feladatnak ítéli az új szabályozást, mely furcsa helyzetetek teremthet. Például az orvos eddig az idült alkoholista státusát finomíthatta „etiles, hidroxilos, hidroxietiles netán potátor, vagy abúzor” kifejezéssel, most pedig majd szemtől szembe kell kimondania: ön az orvosi szaknyelv szerint idült alkoholista. Szerinte minden bizonnyal merőben új alapokra helyezheti, az eddiginél konfliktusosabbra változtathatja az orvos-beteg viszonyt.
Rendkívül bonyolultnak ítéli az orvosokra váró helyzetet Németh Erzsébet, a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének szociálpszichológusa is. Szerinte a fordítás egyik fontos kérdése:mi az, amit valóban meg is ért a beteg. A másik, ennél is lényegesebb probléma, hogy az orvosi kifejezések magyarul érzelmeket is kiváltanak majd. Például a tumor szó orvosi értelemben duzzanatot jelent. A daganat a neoplasma, s mivel ez kevésbé közkeletű kifejezés, alkalmas eufémizáló-titkolódzó használatra. A jövőben viszont, ha valaki ezek helyett majd azt olvassa, hogy rákos, igencsak elkeseredhet. De előfordulhatnak olyan szavak is, amelyeket ugyan megért majd a beteg, ám említésük illetlen. Németh Erzsébet szerint az a szerencse, hogy az orvosok felkészültebbek a rájuk váró új helyzetekre, mint a jogszabályalkotók.
Nem látja ennyire borúsnak a helyzetet prof. dr. Balázs Péter, a Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézetének igazgatója, aki szerint a különböző kódok magyarra fordítását jelentő javaslat valamennyi szakmai kollégiumot megjárta. Ám a cél, hogy a betegek több információhoz jussanak a saját betegségükről, nem biztos, hogy teljesül. A beteg a pancreas nyúlványában lévő cisztát sem érti kevésbé, mintha azt olvassa, hogy a hasnyálmirigy bizonyos szakaszán egy tömlő látható. Az igazi változáshoz a hétköznapi embereknek a mostaninál lényegesen mélyebb anatómiai ismeretekkel kellene rendelkezniük a testükről.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
