hirdetés

Magyarország élen jár a vakcinaútlevél fejlesztésében

Magyarország élen jár a vakcinaútlevél fejlesztésében, írta a Magyar Nemzet. A lapnak Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság egyik főigazgató-helyettese azt mondta: az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgárnak elérhetővé válik.

A cikk szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok –okostelefonjuk segítségével – az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.     Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese azt hangsúlyozta: a világban egyre nagyobb az igény arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe vehessenek szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll az esetleges fertőzés veszélye. Ilyen szolgáltatás például a fodrász, a színház, bármilyen rendezvény, vagy akár egy repülőút.

A főigazgató-helyettes elmondta: az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt 14 napban végzett koronavírustesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján. Kiemelte: az applikáció azokat az adatokat tartalmazza, amelyek egyébként is szerepelnek az EESZT rendszerében, a program azonban a részletes betegadatokat nem jeleníti meg.

"Mint megtudtuk, nemcsak az alkalmazás miatt járunk előrébb a többi országnál, de már maga a központi informatikai egészségügyi rendszerünk is egyedülálló, ahol minden egészségügyi és koronavírussal kapcsolatos fontos információ megtalálható" – közölte a főigazgató-helyettes. A vakcinaútlevél ötletével párhuzamosan megjelent szkeptikus hangokra Szabó Bálint úgy reagált: "azzal, hogy a vírus előtti világhoz való visszatérés igénye megjelent nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, mindenkinek számolnia kell". Azt mondta, ezt az állapotot "megnyugtató módon kell kezelni" addig, amíg az úgynevezett nyájimmunitás ki nem alakul a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban is.

"Nekünk most megvan az az esélyünk, hogy újra megnyíljanak a lehetőségek azok számára, akik már átestek ezen a fertőzésen, vagy tudják igazolni védettségüket" – mondta, hozzátéve: bíznak abban, hogy előbb-utóbb mindenki védett lesz a vírussal szemben.

Az alkalmazás – adatvédelmi szempontból megfelelő módon – azonosítja az állampolgárt (például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a taj-számával, de szükség esetén az adatbiztonság tovább fokozható a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival). Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírustesztek eredményei, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást. Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos (hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó) QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő ellenőrizhesse az információk hitelességét. A Covid-útlevél belföldön és külföldön is használható, hogy a szolgáltatásokat végzők (például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet) a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos védettségéről a koronavírussal sszemben – olvasható a cikkben.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...