2025. július. 19., szombat - Emília.
hirdetés
hirdetés

Megjelent Németországban a Nagy-Britanniában azonosított mutáció

Megjelent Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Nagy-Britanniában azonosított mutációja.

A Baden-Württemberg tartományi egészségügyi minisztérium közleménye szerint a B.1.1.7 jelzésű mutációt egy nő szervezetében mutatták ki, aki december 20-án érkezett Németországba Nagy-Britanniából rokonlátogatásra repülővel. A frankfurti repülőtéren lépett be az országba, és mint minden utasnál, nála is elvégeztek egy koronavírus-gyorstesztet. A lelet pozitív lett, ezért a fertőzött nő házi elkülönítésben van. A repülőtérről családtagjai szállították el autóval.

Mintájának további elemzésével csütörtökön mutatták ki, hogy az eddigi ismert SARS-CoV-2-változatoknál jóval könnyebben terjedő új vírusmutációt hordozza.

Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 32 195 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem húszszázalékos emelkedés az egy héttel korábbi 26 923-hoz képest. Így már bő másfélmillió esetet regisztráltak. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben 802 halálesetet regisztráltak. Ez csaknem tizenöt százalékos növekedés az egy héttel korábbi 698-hoz viszonyítva. A járvány halálos áldozatainak száma így 28 770-re emelkedett.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) csütörtöki összesítése szerint egy nap alatt 11-gyel, 5354-re emelkedett. Gépi lélegeztetésre 53 százalék - 2832 beteg - szorul. A DIVI kimutatása szerint országszerte 26 554 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 5016 ágy szabad.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...