hirdetés

Magyarország a nemzetközi rákkutatásban

A korábbinál szélesebb körű nemzetközi együttműködésre nyílik lehetősége Magyarországnak azzal, hogy Kásler Miklós miniszter kezdeményezésére csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Ügynökségéhez (IARC).

Hazánk már eddig is élen járt a kelet-közép-európai régióban a rákregiszter, az epidemiológia, a szűrés és a kutatás területén, a jövőben azonban olyan tudományos projektek indulhatnak, amelyek az IARC adatbázisát és infrastruktúráját kihasználva nagymértékben segíthetik a magyar onkológusok, kutatók munkáját, valamint a nemzeti népegészségügyi program egyik fő célkitűzését: a daganatos megbetegedések megelőzését, írja közleményében a szaktárca.

A világszerte több ezer szakembert tömörítő, több mint fél évszázados múltra visszatekintő Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség már a 2000-es évek elején elindította a Nemzeti Rákintézetek igazgatóinak találkozóját, amelyen Magyarországot dr. Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet akkori főigazgatója, majd kinevezését követően, mint miniszter rendszeresen képviselt.

Az ügynökség fő célja a daganatos megbetegedések okainak kutatása és nemzetközi koordinálása. Számtalan olyan tudományos munka folyik ugyanis, amely a különböző populációk érintettségét vizsgálja, és nagyon sok ország bevonásával elemzi a hasonlóságokat, illetve a különbségeket. Dr. Nagy Péter, az Országos Onkológiai Intézet tudományos igazgatója, az IARC tudományos tanácsának magyarországi delegáltja a szakmai megbeszéléseket követően elmondta: a kelet-közép-európai országokban fellelhető betegség okok feltárásban a jövőben kulcsszerepe lehet a magyar szakembereknek, valamint az Országos Onkológiai Intézetben működő Nemzeti Rákregiszternek, amely iránt óriási az érdeklődés, hiszen az egyes daganatféleségekre vonatkozó országos adatok segítségével lehetőség nyílik a régió genetikai és környezeti kockázatainak feltárására. Mindez nagymértékben hozzájárulhat a rák okainak, korai felismerésének és megelőzésének tanulmányozására annak érdekében, hogy javuljon a magyar emberek egészségi állapota, nőjön az egészségben eltöltött évek száma, és tovább javuljanak a betegek gyógyulási esélyei, zárul a közlemény.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Nők a fájdalom árnyékában - Endometriózis

    Árvai Nóra ebben a könyvében az endometriózisról szóló legújabb kutatások mentén ír a betegségről, kóreredetről,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...