Magyar filmek idén és jövőre
2005. december 01. 00:00
Téli szüret
Az idei magyar filmbemutatók sora a József és testvéreitől a Szőke kóláig, azaz a Parasztbibliától a parasztok bibliájáig ívelt. Majd’ egy évvel a 36. Magyar Filmszemle után és egy hónappal a 37. előtt megint ott tartunk, ahol minden év végén – kellemes érzéssel gondolunk vissza az idei termésre, mégis szeretnénk, ha jövőre születne egy olyan film, mely emlékeinkben felülír minden korábbi, ilyen-olyan közönségsiker-próbálkozást.
Nagy csinnadrattával indult az idei év: a szemle záró gáláján, majd hamarosan a mozikban is bemutatták a magyar filmtörténet eddigi legdrágább produkcióját, a Sorstalanságot, mely félmilliót is meghaladó nézőszámával közönségsikert igen, de átütő kritikai sikert nem aratott. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos első rendezése legutóbb Lódzban söpört be egy operatőri díjat (Pados Gyula munkája), és februárban a berlini mustrán is versenyzett, a Nobel-díjas irodalmi alapanyag elismertségét azonban sajnos meg sem közelítette a – folytonos anyagi nehézségek ellenére – mind erőforrások, mind szakértelem tekintetében kedvező körülmények között, nagy mugonddal forgatott sorsdráma fogadtatása. Egyesek szerint a Sorstalanság csak egy újabb kurzusfilm, s mint ilyen eleve bukásra ítéltetett; mások szerint megkésett főhajtás a magyar történelem kárvallottjai előtt; a legkeményebb kritikák tükrében pedig szép kiállítású, de elsőfilmes hibáktól hemzsegő, dramaturgiailag üres – szubjektív – történelmi tabló. Az alkotók, az érintettek, és mindazok, akik szívükbe zárták ezt a filmet, a „vádak” ellenére nyugodtak lehetnek: a Sorstalanság mindhárom fenti kategóriában átlagon felül teljesít.
Az idei magyar filmbemutatók sora a József és testvéreitől a Szőke kóláig, azaz a Parasztbibliától a parasztok bibliájáig ívelt. Majd’ egy évvel a 36. Magyar Filmszemle után és egy hónappal a 37. előtt megint ott tartunk, ahol minden év végén – kellemes érzéssel gondolunk vissza az idei termésre, mégis szeretnénk, ha jövőre születne egy olyan film, mely emlékeinkben felülír minden korábbi, ilyen-olyan közönségsiker-próbálkozást.
Nagy csinnadrattával indult az idei év: a szemle záró gáláján, majd hamarosan a mozikban is bemutatták a magyar filmtörténet eddigi legdrágább produkcióját, a Sorstalanságot, mely félmilliót is meghaladó nézőszámával közönségsikert igen, de átütő kritikai sikert nem aratott. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos első rendezése legutóbb Lódzban söpört be egy operatőri díjat (Pados Gyula munkája), és februárban a berlini mustrán is versenyzett, a Nobel-díjas irodalmi alapanyag elismertségét azonban sajnos meg sem közelítette a – folytonos anyagi nehézségek ellenére – mind erőforrások, mind szakértelem tekintetében kedvező körülmények között, nagy mugonddal forgatott sorsdráma fogadtatása. Egyesek szerint a Sorstalanság csak egy újabb kurzusfilm, s mint ilyen eleve bukásra ítéltetett; mások szerint megkésett főhajtás a magyar történelem kárvallottjai előtt; a legkeményebb kritikák tükrében pedig szép kiállítású, de elsőfilmes hibáktól hemzsegő, dramaturgiailag üres – szubjektív – történelmi tabló. Az alkotók, az érintettek, és mindazok, akik szívükbe zárták ezt a filmet, a „vádak” ellenére nyugodtak lehetnek: a Sorstalanság mindhárom fenti kategóriában átlagon felül teljesít.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
