Mágneses tér érzékelése emberben?
Egyetlen érzékelési forma sem annyira misztikus, mint a mágneses tér érzékelése, az ún. magnetorecepció. Tudjuk, hogy létezik, kísérletek tömege igazolja a legkülönbözőbb (főleg vándorló) fajokban, mégis, a molekuláris mibenléte mindmáig elég homályos.
Eddig ugyanis egyetlen fehérjéről sem sikerült 100 százalékos bizonyossággal kimutatni, hogy a mágneses tér hatására jellegzetes konformációváltozáson esik át, márpedig ez lenne a minimálisan elégséges feltétele annak, hogy a folyamat aktivátora legyen.
A legvalószínűsíthetőbb hatásmechanizmus ugyanis azt feltételezi, hogy a
szóbanforgó fehérjé különböző irányú mágneses térben kialakuló különböző
konformációi valamiképpen egyes idegejtek sejtmembránjában levő ioncsatornák
ki-be zárását szabályozhatják, ami aztán ingerületgerjesztő szerepet tölt be és
aktiválja a specifikus neuronokat.
A legígéretesebb jelölt a cryptochrome (cry) gén terméke, amely költöző madarak olyan retinasejtjeiben lelhető fel, amelyek a magnetorecepció közben aktiválódnak. (A helyszín egyébként nem véletlen: az aktuális modellek szerint a mágneses tér érzékeléséhez fényre, egész pontosan kék fényre van szükség, ugyanis a fényérzékelés következtében elektrontranszfer következik be. És az ezzel sokat foglalkozók szerint a magnetorecepció feltehetően elektron csere-bere és a mágneses tér hatása alatt változó spin detektálásával működne.)
A legkonkrétabb bizonyíték azonban a jó öreg ecetmuslicából származik. Ugyanis, a Drosophila maga is képes a mágneses tér érzékelésére. Ha egy egyszerű, T alakú cső egyik végéhez egy erős elektromágnest teszünk, akkor azt egy vad (pl. Canton-S) típusú állat elkerüli, a T másik végét preferálja. Ugyanakkor, megfelelő kondicionálással, példának okáért némi élelemmel, az állat rávehető arra, hogy a mágneses kart válassza.
A cry gént nélkülöző mutánsok (cryb) nem mutatnak ilyen preferenciát, de ha egy kísérletes genetikai rendszer (UAS-Gal4 - bővebben lásd itt) segítségével a megfelelő idegsejtekben mesterségesen kifejeztetjük a cry gént (cryb;tim-GAL4;UAS-dcry), visszaáll a világ rendje.
Namost, ami itt igazán érdekes, hogy az emberi retinában is található CRY, rögtön kettő is (CRY1 és CRY2). Funkciójáról fogalmunk sincs. Mindenesetre, ha egy cryb mutáns muslicában az emberi CRY2 gént visszük be és expresszáljuk a megfelelő neuronokban (cryb;tim-GAL4;UAS-hCRY2), akkor a mutáció "menekítődik", vagyis a Drosophila cry gén hatásához hasonlóan a naiv állatok kerülik az erős mágneses teret, a kondicionáltak pedig keresik azt. (A humán génnek, ha azt nem fejeztetjük ki a megfelelő neuronokban (cryb;UAS-hCRY2), önmagában nincs menekítő hatása.)
Hogy mindennek mi a humán relevanciája, nem világos. Eddig több, hosszadalmas vizsgálat sem tudott egyértelmű bizonyítékot nyújtani az emberi magnetorecepcióra, sőt, tulajdonképpen a jelenlegi konszenzus épp a dolog hiányáról szól. A funkcionális CRY2 jelenléte azonban mindenképpen felveti a kérdést, hogy van-e ezeknek a géneknek a magnetorecepción kívül más szerepük, vagy azért őrződtek meg az evolúció során, mert mégis csak van ennek a "hatodik" érzéknek valami szerepe életünk során.
