hirdetés

 

Magas hőmérséklet okozta csökkent táplálékfelvételért felelős idegsejthálózat

A Bécsi Orvostudományi Egyetem által vezetett kutatócsoport elsőként azonosította azt a neuronális jelátviteli útvonalat, amely hőségben a kalóriabevitelt csökkenti.

Ha a hőmérséklet emelkedik, csökken az étvágy: ez egy téli szaunázás után éppúgy megfigyelhető, mint egy nyári napon a szabadban. Tudományosan is bizonyított, hogy a táplálékfelvétel csökken, ha akut hőségnek vagyunk kitéve, ennek pontos okai azonban korábban nem voltak ismertek. A Bécsi Orvostudományi Egyetem által vezetett kutatócsoport elsőként azonosította azt a neuronális jelátviteli útvonalat, amely hőségben a kalóriabevitelt csökkenti. Harkány Tibor, a Bécsi Orvostudományi Egyetem Agykutatási Központjának professzora a kutatásokat a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézetében dolgozó Alpár Alán vezette munkacsoporttal együttműködve végezte. Alpár Alán professzor kutatócsoportját a Nemzeti Agykutatási Program már tizedik éve támogatja, amelynek keretében a két munkacsoport sikeresen dolgozik együtt. Az eredmények az elhízás és az étvágytalanság új kezelési módjainak kifejlesztéséhez is ugródeszkát jelentenek. E tudományos eredmények a Nature folyóiratban jelentek meg.

Az egérmodellben végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a jelátviteli rendszer az agytörzsünkben található ún. parabrachialis magból, a fejben lévő „termosztátból indul ki”, amely a hőmérséklet érzékeléséért felelős. „Ezen a területen speciális sejtek aktiválódását figyeltük meg azon egerek agyában, amelyeket egy órán keresztül 40 Celsius-fokos hőmérsékletnek tettünk ki” –  számolt be Harkány Tibor. A sejtek az agy zsigeri működését irányító központjába, a hipotalamuszba nyúlnak, ahol a táplálékfelvételt koordináló idegsejtek találhatók. A jelek azonban nem közvetlenül jutnak el ezekhez az idegsejtekhez, hanem az agykamrákat bélelő tanycitáknak nevezett speciális sejteken keresztül. A tanyciták nyúlványai az agyszövetbe hatolnak, és végül kapcsolatba kerülnek a táplálékfelvételt serkentő idegsejtekkel. „Az általunk felfedezett jelátviteli útvonal azt mutatja, hogy a hő nem önmagában befolyásolja a jóllakottság érzését, ahogyan azt korábban feltételezték. Egy specifikus növekedési faktor felszabadulása gátolja azoknak az agysejteknek az aktivitását, amelyek az étel keresését és bevitelét serkentik” – magyarázza a tanulmány eredményeit Harkány Tibor.

Az agyvelőben zajló információátadás többnyire rendkívül gyors folyamat. Munkánkban sikerrel mutatunk rá arra, hogy a szervezet egyensúlyát irányító reakciókért ugyanakkor tartós, elhúzódó jelátviteli mechanizmusok is szükségesek, amelyekben részt vesznek nem klasszikus sejttípusok is – hangsúlyozza Alpár Alán.

A 36,5 és 37,4 fok közötti maghőmérséklet fenntartása elengedhetetlen életfeltétel. Szervezetünk ezért különböző reakciókat indít el, amikor akut hőhatásnak van kitéve. „Az étel- vagy kalóriabevitel csökkentése az egyik ilyen túlélési stratégia magas környezeti hőmérsékleten. A működés alapjául szolgáló neuronális kapcsolási kör felfedezésével előbbre vihetjük az alapkutatást ezen a területen” – magyarázza Harkány Tibor. De ez még nem minden: egy sor további kísérlet megerősítette a kutatók azon megállapítását, hogy a most megfejtett jelátviteli útvonal főszereplői potenciális molekuláris célpontok lehetnek az elhízás és az anorexia kezelésére szolgáló gyógyszerek kifejlesztéséhez.

„A neuronális hálózat farmakológiai eszközökkel való gátlása vagy aktiválása a kóros túlsúly vagy alultápláltság ígéretes kezelési lehetőségének bizonyulhat az alkalmazott kutatások során” – zárja a gondolatsort a semmelweis.hu-n Alpár Alán.

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei tápanyagtartalommal

    Különleges ötlettel jelent meg a gyógyszerészek szakácskönyvének  harmadik kötete,...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...