hirdetés

Lezárult az OKFŐ Péterfyben indított vizsgálata (Frissítve: lemondott a főigazgató)

Lezárult az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőjének utasítására a Budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézetben indított tényfeltáró vizsgálat. A főigazgató lemondott.

A vizsgálatot lefolytató Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) vezetése változtatási javaslatokat fogalmazott meg a Péterfy Kórház működésével kapcsolatban. Az OKFŐ vezetése áttekintette a javaslatokat és megtette a szükséges intézkedéseket a magas színvonalú betegellátás biztosítása érdekében – közölte az Országos Sajtószolgálat útján az Országos Kórházi Főigazgatóság.

Frissítés:

Beadta felmondását Tóth László, a Péterfy Utcai Kórház főigazgatója – tudta meg a 24.hu. A lemondás tényét az Országos Kórházi Főigazgatóság megerősítette. Az OKFŐ szűkszavú közleményében annyit írt, hogy Dr. Tóth László főigazgató vezetői megbízása saját kérésére megszűnt. Arra a kérdésre, hogy miért mondott le a kórházigazgató, és ki lesz az utóda, a lap nem kapott választ.

Tóth nem sokáig vezette a kórházat: március elsején váltotta az intézmény élén a nyugdíjba vonulása miatt távozó Sásdi Antalt. Tóth László a Belügyminisztérium helyettes államtitkári posztját cserélte a városi kórház igazgatói székére.

Néhány héttel ezelőtt a Népszava arról cikkezett, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara elfogadhatatlannak tartja az új főigazgató vezetési stílusát, amiről az Országos Kórházi Főigazgatót is értesítették. A lap forrásai szerint az új vezetőnek már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők.” Volt aki úgy ítélte meg: „agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után, volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden.”

(forrás: MTI-OS, 24.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyermeked a személyi edződ - Fitt mama, egészséges baba

    Moccanj gyermekeddel! – Legyen Ő a te személyi edződ! Ha már nap mint nap „rákényszerít” a...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...