hirdetés

Az orvosok lázadnak, az OKFŐ vizsgálódik a Péterfyben

Elfogadhatatlannak tartja a Péterfy Sándor utcai kórház főorvosi kara az intézmény élére alig három hónapja kinevezett főigazgató vezetési stílusát, írja a Népszava.

Az új főigazgató, Tóth László március elsején váltotta az intézmény élén a nyugdíjba vonulása miatt távozó Sásdi Antalt. Tóth a BM helyettes államtitkári posztját cserélte a városi kórház igazgatói székére. Az új vezetőnek – a lap forrásai szerint – már március 10-én sikerült úgy fogalmaznia egy értekezleten, hogy „az orvosok fehérgalléros-bűnözők.” Volt aki úgy ítélte meg: „agresszív fellépésével rendre megfélemlítette vezetőtársait, majd egy-egy ilyen konkrét ügy után, volt, hogy másnap bocsánatot kért, de aztán kezdődött elölről minden.”

A Népszava úgy tudja: több szerződéses munkaviszonyban álló orvos bért sem kapott, az érintettek távoztak az intézményből. Emiatt viszont kevesebb műtét elvégzése vált lehetővé. Végül a főorvosi kar május 25-én délutánra egy rendkívüli főorvosi értekezletre hívta az új főigazgatót, ám ő aznap reggel egy délelőtti időpontot hirdetett meg. A fórumon megjelent Ladányi Márta, a Péterfyt irányító Dél-pesti Centrum kórház képviselője, valamint az Országos Kórházi Főigazgatóság kommunikációs igazgatója, Deák Gábor is. Az egyik résztvevő szerint „parázs vita zajlott”. A jelenlévők egy szavazással nyilvánvalóvá tették a bizalomvesztésüket is az új főigazgatóval szemben.

A lap úgy tudja, Tóth László főigazgatót meghallgatta az irányító Dél-pesti Centrum kórház menedzsmentje és az országos kórházi főigazgató is.

Tóth a lap megkeresésére eddig erre nem reagált, a munkanap végén viszont megjelent az OKFÖ honlapján egy közlemény, amely szerint: az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetőjének utasítására a Dél-pesti Centrumkórház – Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet (DPC) tényfeltáró vizsgálatot indított az irányítása alá tartozó Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház-Rendelőintézetben. A vizsgálat célja a kialakult munkahelyi légkör okainak feltárása.

A teljes információt ITT olvashatja

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Vezetés és szervezés - Szervezetek kialakítása és működtetése

    GONDOLKOZOTT MÁR AZON, HOGY… -    mi a vezető feladata? -    miért készítenek...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...