hirdetés

Lépfene: vége van, de mégsem

A lappangási időket figyelembe véve már nem várhatók újabb megbetegedések Tiszafüred környékén jelentették be hétfőn, majd röviddel rá jött a hír egy újabb lépfenés marháról, ezúttal Hevesből.

Sinkó-Káli Róbert, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tiszti főorvos hétfői sajtótájékoztatóján Szolnokon már arról beszélt, hogy Tiszafüred térségében bárki bármit fogyaszthat, a turisták ott tartózkodása nem jár az átlagostól eltérő közegészségügyi kockázattal.

Az elhíresült múlt heti lépfene-ügyben csak a beteg állattal közvetlenül és tartósan foglalkozók, valamint a nyers húsát feldolgozók közül betegedtek meg, illetve esetükben áll fenn ennek gyanúja. A közétkeztetésben sem a kétes hússal érintkezők, sem a belőle készült ételből fogyasztóknál nem jelentkezett semmilyen tünet és panasz – mondta a tiszti főorvos. A debreceni Kenézy kórházban nyolc beteg, illetve megfigyelés alatt álló embert ápolnak, szombat óta nem változott a számuk.

Korábban a kórház szóvivője, Lénárt Beáta azt közölte, mind a nyolcan jó általános állapotban vannak, antibiotikum kezelést kapnak, s néhány napon belül hazamehetnek.

A sajtótájékoztatón a tiszti főorvos arról is beszélt, hogy mivel az embert kizárólag fertőzött állat képes megbetegíteni, a teljes hazai állatállomány védettsége kiiktatná a lépfene kórokozójának közvetítőjét a fertőzési láncból. Embereknek adható védőoltás létezik a világon, ám Európában ezt egyetlen ország sem használja, mivel aránytalanul nagy az immunizálás kockázata a betegség ritka előfordulásához képest.

Péter István megyei főállatorvos a tájékoztatón közölte: a járványgócban az első vakcinázás megtörtént, és az állatállomány jelenleg forgalmi korlátozás, helyi zárlat és legeltetési tilalom alatt áll. A második vakcinázást az első után tizennégy nappal végzik el, és leghamarabb három hét múlva oldhatják fel a helyi zárlatot. Kijelentette: a fertőzött állatállományt megnyugtató módon izolálták, a környezetükben lévő összes, több ezer, a fertőzésre fogékony állat vakcinázása is befejeződött, és a kört a továbbiakban igyekeznek tágabb területre is kiterjeszteni. A felfüggesztett konyhák fertőtlenítésével ugyancsak elkészültek, az ott vett minták laboratóriumi vizsgálata még tart. Ha ezek megvannak, nincs jogi akadálya annak, hogy ismét kinyissanak azok az éttermek, amelyek vásároltak a fertőzött húsból.  A vakcinázott állatok körében sem várható újabb megbetegedés, a huszonegy napos várakozási idő után reményeik szerint a betegséget megszűntté nyilváníthatják – fogalmazott.

Kérdés válaszolva a főállatorvos kifejtette: az utóbbi tizenhárom évben az állati lépfenejárványok évről évre megismétlődtek, a bacilus itt van a környezetünkben. Az állatok vakcinázása az állattartók jogszabályi kötelezettsége: legelőre hajtani jószágot csak akkor lehet, ha ez - évente egyszer - megtörtént.

Lépfene kórokozóját mutatták ki szombaton egy Heves megyei házi vágásból származó marhahúsból – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a szolnoki tájékoztatót kjövetően az MTI-vel. Információik szerint ez a hús nem került a közfogyasztásba, és az eset nem áll okozati összefüggésben a Tiszafüredhez kötődő lépfenés megbetegedéssel. A fertőzött állatból származó húst begyűjtötték és megsemmisítették. Egy embert Gyöngyösön bőrlépfene tüneteivel kezelnek, ő a fertőzött szarvasmarha húsának darabolásakor megsérült. A népegészségügyi szolgálat megkezdte a hússal érintkezők antibiotikumos megelőző kezelését, a velük egy háztartásban élők figyelmét pedig felhívta a betegség tüneteire.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more A magánpraxis-marketing kézikönyve

    A magyar privát egészségügy robbanásszerű növekedésének lehetünk tanúi. De évről évre már nem csak a magánpraxisokban...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more A csontritkulásról - Patika Magazin könyvek

    Hogyan működik a csontszövet? Mik a csontritkulás rizikófaktorai? Mennyire meghatározó a gyermekkor, és mire kell...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...