Legyen 120-nál is alacsonyabb?

A cukorbetegség és a hipertónia szerte a világon óriási gondot jelent, ennek ellenére szinte nincs megfelelő adat arra, hogy ha a cukorbeteg vérnyomása is magas, akkor az milyen értékre csökkentve tekinthető optimálisnak.

  A címben a kérdőjel nem indokolatlan és az ACCORD vizsgálat talán választ ad a diabetológia és a hipertonológia néhány nagy, közös kérdésére. A teljes nevén Action to Control Cardiovascular Risk in Diabetes vizsgálattal akkor találkoztam először, amikor valamelyik kanadai folyóiratban a tervét közölték. Betegeket toboroztak: ha 2-es típusú cukorbajom van, elmúltam 40 éves, de 80 még nem, és már volt kardiovaszkuláris esemény – szívroham, szélütés, koszorúérműtét vagy egyéb érbeavatkozás – az életemben, vagy ha nem volt, elmúltam 55 éves és rizikófaktoraim alapján nagy kockázatúnak számítok, jelentkezhetem a megadott központok valamelyikében. Bár a bevonási feltételként megjelölt kort már elértem, a vizsgálatra nem jelentkeztem. Nem laktam Vancouver körzetében, ahol nyilvántartásba vettek volna. Viszont igyekeztem figyelni a vizsgálat előrehaladását.
  A tanulmányt azért szervezték, mert szinte egyáltalán nincs megfelelő adat arra, hogy diabéteszben a vércukor erélyes kontrollálása milyen mértékben csökkenti a szív- és érrendszeri események gyakoriságát, és azt sem tudjuk, hogy ha a vérnyomása is magas a cukorbetegnek, milyen értékre csökkentve tekinthető optimálisnak. Hozzátették: bár az érvényes terápiás ajánlások szerint a hipertóniás cukorbeteg tenzióját 130/80 Hgmm alatt kell tartani, e megcélzott vérnyomásértéknek valódi tudományos alapja egyelőre nincsen.
  Az Amerikai Hipertónia Társaság 22. kongresszusán (Chicago, május 22.) posztert mutattak be az ACCORD részeként futó ACCORD BP tanulmány szervezéséről. Ebbe 4733 hipertóniás cukorbeteget osztottak véletlen besorolással két csoportba. Az egyik csoport szisztolés nyomását 120 Hgmm-re vagy az alá csökkentették, a másik csoportban lévők szisztolés értéke maximálisan 140 Hgmm lehetett. A résztvevők kombinált antihipertenzív kezelést kaptak, ezek között szinte minden forgalmazott gyógyszer szerepelt. A terv szerint megfigyelésük várható időtartamának középértéke 5,6 év (4–8 év) lesz.
   A vizsgálati munkacsoport azt reméli, hogy az ACCORD értékelése olyan, egyértelmű klinikai adatokkal szolgál, hogy eldönthető, diabéteszben mennyi előnnyel jár a kardiovaszkuláris események megelőzésében a magas vérnyomás erélyesebb kezelése, a tenzió alacsonyan tartása. Az elsődleges vizsgálati végpont az első, jelentősebb szív- és érrendszeri esemény megjelenése a megfigyelési idő alatt.
   A kérdés időszerűbb, mint amikor az ACCORD vizsgálat kezdődött. Nemrégiben jelent meg az a cikk, amelyben az Egyesült Államokban a kardiológiai okú halálozás húsz esztendő alatti (1980–2000) igen jelentős javulását elemezték. Az eredmény 47 százaléka a hatásosabb, korszerű kezelési módoknak köszönhető, 44 százaléka pedig a kockázati tényezők kedvező irányú befolyásolásának. Az imponáló javulás annak ellenére érvényesült, hogy a tömeges elhízás és a cukorbetegség prevalenciája viszont nyolc, illetve tíz százalékkal növelte a mortalitást.
   Arra meggyőző adatok vannak, hogy minden felnőtt számára érvényes a tanács: „Éljen 140/90 alatt” – amihez lelkesítésként hozzátenném: azért, hogy élhessen 90 évig, sőt akár 140-ig. Azt, hogy a cukorbeteg hipertóniások lényegesen hosszabb életre számíthatnak-e, ha vérnyomásukat lejjebb szorítják, olyan adatok bizonyíthatják, mint amilyeneket az ACCORD befejezése után várhatunk. Ezek nélkül viszont a célvérnyomásértékek még agresszívebb leszorításának elrendeléséről csak az a – Curt Furbergnek (Wake Forest University, Észak-Karolina) tulajdonított – mondás jut eszembe, hogy „Istennek hiszünk – a többiek szíveskedjenek adatokkal kirukkolni”.