Lefegyverző művészet
2008. július 01. 00:00
Rakétasilók előterében játszották júniusban Az ember tragédiáját Zsámbékon. A rendező Vidnyánszky Attila lerövidítette a Falanszter- színt, elhagyta belőle a Tudós mutogatta múzeumot, amelyben többek között egy ágyút is kiállítanak mint az emberiség elfelejtett harci eszközeinek egyikét. A zsámbéki színház területén mégis van kiállítása a hadiipari arzenálnak. Úgy hívják: Földi Telepítésű Légvédelmi Fegyvernemi Múzeum. Kilencven darab félelmetes gyilkológép látható benne. Nem is olyan régen még használhatták volna őket, itt a helyszínen. A zsámbéki hegyen, Budapesttől huszonnyolc kilométerre, festői környezetben szovjet rakétabázis működött. Ma ezt nevezik Zsámbéki Színházi Bázisnak. A Mátyás Irén vezette fesztivál – hiszen lényegében az – június közepétől szeptember közepéig tartja benne előadásait.
1983-ban, amikor szombatonként először játszottak a környéken színházat – Zsámbéki Szombatok volt a neve – a rakétabázis még „titkosítva” volt. A színhely a XIII. század elején épült gótikus templom műemléki romjának előterére, „az szép széles mezőre” (Balassi) korlátozódott. A fáma szerint annak idején egy feleségnek ide költöző dél-franciaországi nő hozta el a gótika hírét, talán a templom tervrajzát is. A bencés szerzetesek építőmesterei pedig fölépítették. A nemzetköziség gesztusa azóta emblémává vált. Igen korán meghirdették itt a kultúrák cseréjének programját. Olyan színházi rendezők és együttesek mutatkoztak be, akik az ország kőszínházaiban addig nem fordultak meg. Lassan elkalandoztak az előadások a templom elől, új helyszíneket kerestek. Várjátékot csak azért nem rendezhettek, mert a zsámbéki vár a középkorban elpusztult. A rendszerváltás és a szovjet hadsereg kivonulása után megkapták helyette a leszerelt rakétabázist. Fantasztikus hely – betonbunkerek, rakétasilók a dombtetőn, természeti környezetben, gyönyörű erdő közepén. Lehet játszani kint is, bent is. Sőt vándorolni egyik helyszínről a másikra, ahogy játékos kedvű rendezők előírják. A dombhajlatok amfiteátrumot kínálnak, mint az ógörögöknek, a belámpázott, világítással fölszerelt betonhodályokban a mai színház által kedvelt üres terek nyílnak. Szárnyalhat a rendezői fantázia a végtelen égbolt alatt vagy a betonhelyiségeket a szabadtérrel összekötő terepen. Volt olyan előadás, amelyen a nézőket buszon utaztatták a helyszínek között. Az idei Tragédia egy hatalmas földhányás mint sírgödör körül játszódott.
A Bázis ma kortárs művészeti központ, ahol a színházi eseményeken kívül kiállításokat, filmfesztivált, koncerteket és különféle gyermekprogramokat is tartanak. Elég sok viszontagság közepette. Hol a politika kontárkodott bele otrombán a működésbe – egy időben csúfos helyi kísérletek folytak az itt dolgozók ellen, a Krétakör Színház Hazámhazám című előadását bekiabálók próbálták megzavarni, nem sejtvén, hogy szervezett akciójuk a naiv nézőknek spontánnak tűnt, és szinte beleillett a játék dramaturgiájába –, hol az anyagi források csappantak meg. Állami eltartottból nonprofit civil társasággá kellett alakulniuk, hogy függetlenedjenek, és egyszersmind bővítsék pályázati lehetőségeiket. Az önállósodás kétségtelen előnyökkel járt, de ezáltal a kockázatok is növekedtek. A nemzetközi pályázatokon nehéz sikert aratni egy olyan régió pályázójaként, amelyhez Budapest is tartozik. Mindenesetre az elsők között voltak, akik az uniós Kultúra 2000 pályázaton közös – magyar– olasz–román – munkatervvel nyertek, s az elkészült produkciót mindhárom országban bemutatták. Nagyralátó terveik egyike az értékek őrzésére épített turizmus és a Zsámbéki Medence „desztinációs marketingközpontjának” fejlesztése. (Az elrettentő megnevezés mögött a „csendes vidék a nagyváros tövében” program rejlik.)
A fő tevékenység természetesen a színház. Zsámbék falusi fesztiválból színházi alkotóműhellyé vált: kevesebb meghívott produkciót fogad be, inkább önállóan vagy más műhelyekkel közösen koprodukciót hoz létre, melyek egy része nem először látható itt, hanem csak itt látható. Az idén – többek között – a „fenegyerek” Bodó Viktor Szentivánéji álomőrülete, a volt Máté Gábor-színészosztály (AlkalMáté Trupp) előadása és Vidnyánszky Attila a beregszászi társulattal közös Dekameronja lesz még látható.
A leszerelt fegyverek hűlt helyén csevegnek a múzsák.
1983-ban, amikor szombatonként először játszottak a környéken színházat – Zsámbéki Szombatok volt a neve – a rakétabázis még „titkosítva” volt. A színhely a XIII. század elején épült gótikus templom műemléki romjának előterére, „az szép széles mezőre” (Balassi) korlátozódott. A fáma szerint annak idején egy feleségnek ide költöző dél-franciaországi nő hozta el a gótika hírét, talán a templom tervrajzát is. A bencés szerzetesek építőmesterei pedig fölépítették. A nemzetköziség gesztusa azóta emblémává vált. Igen korán meghirdették itt a kultúrák cseréjének programját. Olyan színházi rendezők és együttesek mutatkoztak be, akik az ország kőszínházaiban addig nem fordultak meg. Lassan elkalandoztak az előadások a templom elől, új helyszíneket kerestek. Várjátékot csak azért nem rendezhettek, mert a zsámbéki vár a középkorban elpusztult. A rendszerváltás és a szovjet hadsereg kivonulása után megkapták helyette a leszerelt rakétabázist. Fantasztikus hely – betonbunkerek, rakétasilók a dombtetőn, természeti környezetben, gyönyörű erdő közepén. Lehet játszani kint is, bent is. Sőt vándorolni egyik helyszínről a másikra, ahogy játékos kedvű rendezők előírják. A dombhajlatok amfiteátrumot kínálnak, mint az ógörögöknek, a belámpázott, világítással fölszerelt betonhodályokban a mai színház által kedvelt üres terek nyílnak. Szárnyalhat a rendezői fantázia a végtelen égbolt alatt vagy a betonhelyiségeket a szabadtérrel összekötő terepen. Volt olyan előadás, amelyen a nézőket buszon utaztatták a helyszínek között. Az idei Tragédia egy hatalmas földhányás mint sírgödör körül játszódott.
A Bázis ma kortárs művészeti központ, ahol a színházi eseményeken kívül kiállításokat, filmfesztivált, koncerteket és különféle gyermekprogramokat is tartanak. Elég sok viszontagság közepette. Hol a politika kontárkodott bele otrombán a működésbe – egy időben csúfos helyi kísérletek folytak az itt dolgozók ellen, a Krétakör Színház Hazámhazám című előadását bekiabálók próbálták megzavarni, nem sejtvén, hogy szervezett akciójuk a naiv nézőknek spontánnak tűnt, és szinte beleillett a játék dramaturgiájába –, hol az anyagi források csappantak meg. Állami eltartottból nonprofit civil társasággá kellett alakulniuk, hogy függetlenedjenek, és egyszersmind bővítsék pályázati lehetőségeiket. Az önállósodás kétségtelen előnyökkel járt, de ezáltal a kockázatok is növekedtek. A nemzetközi pályázatokon nehéz sikert aratni egy olyan régió pályázójaként, amelyhez Budapest is tartozik. Mindenesetre az elsők között voltak, akik az uniós Kultúra 2000 pályázaton közös – magyar– olasz–román – munkatervvel nyertek, s az elkészült produkciót mindhárom országban bemutatták. Nagyralátó terveik egyike az értékek őrzésére épített turizmus és a Zsámbéki Medence „desztinációs marketingközpontjának” fejlesztése. (Az elrettentő megnevezés mögött a „csendes vidék a nagyváros tövében” program rejlik.)
A fő tevékenység természetesen a színház. Zsámbék falusi fesztiválból színházi alkotóműhellyé vált: kevesebb meghívott produkciót fogad be, inkább önállóan vagy más műhelyekkel közösen koprodukciót hoz létre, melyek egy része nem először látható itt, hanem csak itt látható. Az idén – többek között – a „fenegyerek” Bodó Viktor Szentivánéji álomőrülete, a volt Máté Gábor-színészosztály (AlkalMáté Trupp) előadása és Vidnyánszky Attila a beregszászi társulattal közös Dekameronja lesz még látható.
A leszerelt fegyverek hűlt helyén csevegnek a múzsák.
A teljes cikket csak regisztrált felhasználóink olvashatják. Kérjük jelentkezzen be az oldalra vagy regisztráljon!
