Le lehet szokni az alkoholról

Jó, jobb, diszulfirám

Az alkoholizmus kezelésére jelenleg alkalmazott gyógyszeres terápiák közül a diszulfirámmal lehet a legjobb eredményeket elérni – állapították meg több mint 200, kognitív viselkedésterápiában is részesülő beteg 2,5 éves nyílt követéses vizsgálata kapcsán finn kollégák, akik a diszulfirám-, a naltrexon- és az akamprozát-kezelés hatékonyságát hasonlították össze (Alcohol. 2008;43(1):53–61). A vizsgálat Az akamprozát és a naltrexon az összes végpont szempontjából egyformán teljesített a vizsgálat mindegyik szakaszában.

Mutasd a génjeidet!

A személyre szabott orvoslás az alkoholfüggőség területén is hódíthat: a páciens dopamin-, GABA- és opioid-receptorait kódoló gének polimorfizmusainak ismeretében megjósolható, mennyire lesz hatékony nála az ezeken a rendszereken ható naltrexon-, illetve első 12 hetében folyamatosan, ezt követően célzottan adták a gyógyszert. A folyamatos gyógyszerelés időszakában mindhárom gyógyszer hatására mérséklődött az alkoholfogyasztás, de legnagyobb mértékben a diszulfirám csökkentette a nagyivó napok számát és a heti alkoholfogyasztást. Szintén a diszulfirám mellett volt a legtöbb absztinens napjuk a betegeknek, ám az első ivásig és az első nagyivásig eltelt idő tekintetében nem volt szignifikáns különbség a három szer között. akamprozát-kezelés – összegezték farmakogenomikai kutatásuk eredményét holland kollégák (Addict Biol. 2009;14(3):328– 37). Vizsgálatukban a betegek véletlenszerűen naltrexont vagy akamprozátot kaptak, és a kezelés megkezdése előtti napon, illetve a kezelés végeztével alkoholfogyasztásra csábították őket. Az erre a helyzetre adott reakciókat, illetve a sóvárgást mérték, majd összevetették azzal, hogy az illetőnél milyen opioid-, dopamin-, GABA- és glutamátreceptorpolimorfizmusok voltak jelen. Szignifikáns összefüggést találtak a viselkedés (vagyis a kezelésre adott válasz) és a dopamin D2-, a GABA6- és a GABA2-receptorgének, továbbá trend jellegű összefüggést a μ1-opioid receptorgén polimorfizmusa között.

Nem kell minden nap

Eredményesebb a súlyos alkoholisták naltrexonkezelése, ha célzottan, a nagyivó epizód bekövetkezése előtt veszik be, mint ha napi rendszerességgel szedik a szert – állapították meg amerikai kollégák 163 alkoholbeteg vizsgálata kapcsán (J Clin Psychopharmacol. 2009; 29(4):350–7). A betegeket négy csoportba osztották: placebót vagy 50 mg naltrexont kaptak napi rendszerességgel vagy célzottan, olyan alkalmakkor, amikor saját megítélésük szerint nagyivásra készültek. A naponta elfogyasztott italmennyiséget 12 héten keresztül, telefonos visszajelzés segítségével követték. A célzottan naltrexont szedők ittak a legkevesebbszer és összességében a legkevesebbet.

Dohányosok előnyben?

Ha súlyos alkoholista betegünk egyúttal dohányos is, akkor leszoktató hatást várhatunk a – jelenleg csupán dohányzásról való leszokást segítő szerként forgalmazott – vareniclintől is, erre utal legalábbis egy nemrég közölt, kis létszámú, kettős vak, randomizált placebokontrollos amerikai vizsgálat eredménye (Biol Psychiatry. 2009;66(2):185–90). A betegek egyhetes, napi 2 mg-os vareniclin- vagy placebo-előkezelés után kaptak egy kezdő adag (0,3 g/ttkg) alkoholt, majd 2 órán keresztül „önkiszolgáló” módon maguk választhatták meg – maximum nyolc, egyenként 0,15 g/ttkg-os adag ital erejéig –, hogy még mennyit isznak. A vareniclin-kezelésben részesülők szignifikánsan kevesebb italt fogyasztottak, mint a placebocsoport tagjai, továbbá nagyobb eséllyel tartózkodtak maradéktalanul az ivástól az „önkiszolgáló” időszakban. A vareniclin meggátolta az alkohol utáni sóvárgást és mérsékelte az alkohol által kiváltott kellemes szubjektív érzéseket, ugyanakkor mellékhatásai minimálisak voltak. Alkohollal együtt fogyasztva sem befolyásolta lényegesen az egyén reaktivitását, hangulatát vagy hányingerét.

A tünetek tükrében

Az sem mindegy, hogy szenved-e a beteg alkoholelvonási tünetektől vagy sem, amikor kezelni kezdik. A korábban az alkoholelvonási tünetek és az alkoholfüggőség kezelésében már bizonyító (J Clin Psychiatry. 2007 Nov; 68(11):1691–700) per os gabapentint (39 napig) most intravénás flumazenillel (2 napig) kombinálva adták 60 alkoholfüggő betegnek placebokontrollos vizsgálatukban a Medical University of South Carolina orvosai (J Clin Psychopharmacol. 2009;29(4):334–42). Attól függően, hogy a páciensnek mennyire komoly elvonási tünetei voltak a kezelés kezdetén, eltérő válaszokat tapasztaltak. Azok, akik súlyos elvonási tünetekkel vágtak bele a kezelésbe, több napon át nem ittak, és hosszabb idő telt el az első nagyivó epizódjukig, ha aktív gyógyszert kaptak, mint ha placebót. Ezzel szemben akiknél csak enyhe elvonási tünetek jelentkeztek, ez fordítva alakult: placebó hatására jobban nőtt a nem ivós napok száma és az első komoly lerészegedésig eltelt idő, mint a flumazenil/ gabapentin kombinációval. Ez a válaszmintázat ráadásul a kezelést követően 2 hónapig fennmaradt.

Régi szerek új köntösben

Aripiprazol és topiramát együtt adva – hatékony, biztonságos és jól tolerálható választásnak tűnik az alkoholfüggőség kezelésére egy előzetes nyílt vizsgálat szerint (Hum Psychopharmacol. 2009;24(6):465–72). Harminc, az alkoholizmusát egyébként kezeltetni nem akaró beteget 35 nap alatt fokozatosan napi 30 mg aripiprazolra és 300 mg topiramátra állítottak be. A mellékhatásokat és napi alkoholfogyasztásukat naplózták a résztvevők. Kiderült, hogy a két szer mellékhatásprofilja nem adódik össze, viszont a betegek alkoholfogyasztása csökken, így további vizsgálatok várhatóak ezzel a gyógyszerkombinációval.

Védd a májat