hirdetés
2025. január. 12., vasárnap - Ernő.

Lázár János: állami feladat lesz a fekvő- és járóbeteg-ellátás (frissítve)

Magyarországon a jövőben állami feladat lesz a fekvő- és a járóbeteg-ellátás – ismertette a Fidesz-KDNP-frakciószövetség egyhangú döntését Lázár János pénteken Hajdúszoboszlón. Az is eldőlt, hogy a központi állami szerv irányít.

A frakció abban is állást foglalt, hogy a kórházak és a szakrendelők ne a kormányhivatalok felügyelete, hanem központi állami szerv irányítása alá tartozzanak – fűzte hozzá a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Erről rövidebb vita volt, mint az oktatásról, és egyhangú döntés született – fűzte hozzá.

"Koncentrált, jól fegyelmezett, partikuláris érdekeken kívüli irányítás kell az egészségügyben" – összegezte a kormánypárti frakciók álláspontját Lázár János.

A Fidesz-KDNP hajdúszoboszlói frakció ülésének napirendjén előzetesen nem szerepelt az önkormányzatok ügye, de a frakció váratlanul állást foglalt a kérdésben – jelentette be a frakcióvezető. Lázár János szavai szerint a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja zöld utat adott az új önkormányzati rendszernek.

Álláspontjuk szerint szükség van új önkormányzati törvényre, amely szabályozza egyebek mellett az egyesített hivatalok kérdését, a járási társulásokat és az egységes finanszírozást.

Budapestről, a fővárosi és a kerületi önkormányzatok viszonyáról nem született döntés. Megítélésük szerint ezt az önkormányzati törvényben kell szabályozni, s a kormánytól várnak további javaslatokat.

Nehéz döntéseket hozott a frakció hajdúszoboszlói tanácskozásán, de "húsz éve ez az első kormánypárti frakció, amely képes volt a személyi érdekeket háttérbe szorítani az ország érdekében" – közölte Lázár, aki az MTI érdeklődésére elmondta: a felsőoktatás átalakításáról Hajdúszoboszlón nem esett szó, erről és más témákról egynapos frakcióüléseket fognak tartani. A kormány vasárnap "a parlament számára munka-következményekkel járó döntéseket hoz, ezért hétfő délelőttre összehívta a Fidesz-frakciót."

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...