hirdetés

KSH: tovább nőtt a természetes fogyás

Nőtt a természetes fogyás 2017. első öt hónapjában, mivel az előző év azonos időszakához képest többen haltak meg, a születések száma pedig szinte azonos volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A közlemény szerint idén január és július között 52 056 gyermek jött világra, 32-vel több mint tavaly, ez azonban 0,1 százalékkal elmaradt az akkori születésszámtól. 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. Ennek figyelembevételével a szökőnaphatástól megtisztított születésszám az előző év azonos időszakához képest 0,4 százalékkal magasabb volt. Januárban 0,4 százalékkal, májusban 10 százalékkal emelkedett a születések száma, ugyanakkor a többi hónapban kevesebb gyerek jött a világra, mint az előző év azonos hónapjaiban. A legnagyobb csökkenés júliusban következett be.

Az év első hét hónapjában 78 583-an haltak meg, ami 5028-cal több elhunytat és 6,8 százalékos emelkedést jelent. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése valamivel nagyobb mértékű, 7,4 százalék volt. Ezen belül a legnagyobb növekedés január-februárban történt, amikor a halálesetek száma átlagosan 25 százalékkal emelkedett. Ezt követően március-májusban 3 százalékkal nőtt az elhunytak száma, majd júniusban 2,6, júliusban pedig 7,1 százalékkal csökkent. Az év eleji jelentős halálozási többlet hátterében a tetőző influenzajárvány állhatott. A halálozások számának emelkedése, valamint a születések közel azonos számának következtében a természetes fogyás a 2016. január-júliusi 21 467-tel szemben 26 527 fő volt, ami 24 százalékos emelkedést jelentett.

A házasságkötések számának 2011 óta tartó emelkedése megtorpant. A január és július között megkötött 28 158 házasság 5,4 százalékkal, számszerűen 1616-tal volt kevesebb az előző év azonos időszakánál. A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának csökkenése némileg kisebb mértékű volt. A januári 1,9 százalékos és a júniusi 6,5 százalékos emelkedés mellett, a többi hónapban csökkent a frigyek száma.

Idén július végéig ezer lakosra 9,2 élveszületés és 13,8 halálozás jutott. Az előbbi 0,1, az utóbbi 0,9 ezrelékponttal magasabb volt az előző év azonos időszakára számított értéknél, ennek eredményeként a természetes fogyás 0,9 ezrelékponttal, 4,7 ezrelékre emelkedett. Az év első hét hónapjában ezer élveszületésre 3,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,9 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző év január-júliusához képest. A házasságkötési arányszám 5 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more SCID-5-CV (Strukturált klinikai interjú a DSM-5® zavarok felmérésére)

    A SCID-5-CV lépésről lépésre segít a klinikusoknak a DSM-5 diagnózisainak...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Magyarországi várak grafikus látványtérképe

    Hazánk történelmében jelentős szerepet játszó 49 vár történetét és elhelyezkedését ismerhetik meg a vásárlók...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...