hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Közösen a kórházi fertőzések megelőzéséért

Összefognak a rezidensek és a négy magyarországi orvostudományi egyetem hallgatói az egészségügy helyzetének javításért. Első lépésként a kórházi fertőzések megelőzésére, a kézfertőtlenítés fontosságára akarják felhívni a figyelmet.

Sipka Balázs, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke csütörtöki szegedi sajtótájékoztatóján kijelentette: az oktatók, a hallgatók és az orvosok között is sokan vannak, akik változást akarnak a magyar egészségügyben, és hajlandóak tenni is érte, egyedül azonban nem képesek eredményt elérni. A problémafölvetésen túl elől kell járni a megoldás keresésében is, ezért a rezidensszövetség együttműködik az orvostudományi egyetemek hallgatóival.

A szövetség minden évben felmérést készít a végzős hallgatók között, és nemcsak az elvándorlási szándékról derülnek ki aggasztó adatok, hanem arról is, hogy a leendő orvosok elégedetlenek a gyakorlati képzésükkel, emlékeztetett Sipka Balázs. Wilczek Krisztián, a pécsi orvoskar hallgatói önkormányzatának elnöke kifejtette, a végzős hallgatók gyakorlati készségei nem megfelelőek. A 18 évesen az egyetemre bekerülő diákokból hat év alatt felnőtt orvost kell nevelnie az intézményeknek. Az elméleti alapokat meg is kapják, de sokkal több betegágy melletti, illetve szimulációs gyakorlatra lenne szükség ahhoz, hogy a frissen végzett medikusok megfelelően tudjanak kommunikálni a páciensekkel vagy meg tudják vizsgálni őket.

Papp Viola, a szegedi orvoskar hallgatói önkormányzatának elnöke szerint arra volna szükség, hogy az egyetemi és a szakorvosképzést egyetlen egységként kezeljék. A hallgatók és a rezidensek az ezzel kapcsolatos javaslatukat nyár elejéig bemutatják a kormánynak.

A hallgatók és a rezidensek első lépésként elindítják a Tiszta kézzel - Tiszta lappal mozgalmat, amelynek az a célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a kórházi fertőzések megelőzésére, a kézfertőtlenítés fontosságára. Céljuk, hogy minden érintettben, a látogatókban és a betegekben is tudatosuljon, az egészségügyi intézményekbe lépve szükség van a kézfertőtlenítésre. A kezdeményezéshez várják egészségügyi szolgáltatók csatlakozását.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Utazás- orvostani ismeretek gyógyszerészeknek

    A magyar utazók több mint 92%-a Európán belül utazik, ahol nincs fertőző megbetegedési veszély, civilizáltak a...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...