hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.
hirdetés

 

Közös ágyban tovább szopik a baba

Egy most megjelent brit kutatás szerint a helyzet jóval árnyaltabb a jelenleg érvényes irányelveknél, miszerint a szülők ágyában altatott csecsemőknél magasabb bölcsőhalál kockázata - az együttalvás kellő óvatosság mellett a szoptatási hajlandóságot is javíthatja - írja a Gyermekévek.

A bölcsőhalállal kapcsolatos szakmai útmutatók mindenhol kiemelten említik a közös alvóhely veszélyeit. A Pediatrics című lap internetes oldalán most közzétett brit kutatás szerint azonban kár lenne a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket is, hiszen kellő odafigyeléssel akár a szoptatási arány is javítható. 

Adataik alapján úgy tűnik, hogy a brit szülők jelenleg leginkább a gyerekágy hívei, hiszen a megkérdezettek kétharmada válaszolta, hogy nem osztják meg a csecsemővel a szülői ágyat. A fennmaradó egyharmadon belül nagyjából ugyanannyian vannak, akik csak az első hónapokra tartják megengedhetőnek az együttalvást, illetve akik a gyerekek egyéves kora után is együtt alszanak. Ennél jóval kisebb azok aránya, akik több mint négy évig kitartanak a közös hálóhely mellett. Az anyagilag és társadalmilag jobban szituált családokban a néhány hónapos együttalvás számít a legnépszerűbbnek, az egyéves együttalvás pedig a legritkábbnak az együttalvás különböző formái közül.

A 12 hónapon túli szoptatás aránya az évekig közös ágyban alvó családokban bizonyult a legnagyobbnak, őket a csak néhány hónapig együttalvó családok követték, de még a harmadik csoportban is jóval nagyobb (csaknem kétszeres) volt a tartós szoptatás aránya, mint azok között, akik minden este a saját kiságyába teszik le a babát aludni.

A szakemberek továbbra is azt mondják ugyan, hogy az együttalvás a hirtelen csecsemőhalál (SIDS, bölcsőhalál) kockázati tényezője, de azt is látják, hogy a kimerült szülő ennél veszélyesebb helyzetbe is hozhatja saját magát és gyermekét, ha például az együttalvás mindenáron való kerülése miatt például karjában a csecsemővel, a kanapén nyomja el őt az álom.

A teljes cikk a Gyermekévek oldalán olvasható!

dr. simonfalvi ildikó
a szerző cikkei

(forrás: Gyermekévek)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink