Közepesen átsütve

Woody Allen: Match Point

Az idős, nálunk bölcsebb emberek mondandójára érdemes a szokásosnál nagyobb türelemmel odafigyelni, mert – igaz, hogy elsőre kicsit szájbarágósnak és kimódoltnak tetszhet példabeszédük, de – mindig meg tudnak lepni bennünket anekdotaszerű fordulatokkal és morális tisztánlátásukkal. Woody Allen évtizedek óta az emberi kapcsolatok mozgatórugóit kutatja, és ez alatt az idő alatt komplett manhattani mikrokozmoszt rendezett be, melyet most egy könnyed mozdulattal hátrahagy, hogy számára – és hívői számára – ismeretlen terepen folytassa vizsgálatait. Legújabb filmjében nem szerepelnek zaklatott lelkivilágú és szerelmi életű New York-i értelmiségiek: udvarlós pszichiáterek, sikertelen színésznők, csalfa adószakértők és neurotikus tévés szerkesztők (sőt maga Allen sem jelenik meg a vásznon), csupán az angol felsőközéposztály mutatós példányai, akiknek szájából nem hangoznak olyan természetesen a mester mondatai. Az író-rendező az új színhelyhez ezért új, veretesebb dramaturgiát választott, a társadalmi berendezkedés ismeretét adottnak véve rövid, de érzelmileg túlfűtött jelenetekben készíti elő a tragédiát, mely természetesen néző és szereplő számára egyaránt kellő tanulsággal szolgál. A jó modorának, érdeklődésének és férfiasságának köszönhetően a vidéki kastélyukban pihenő tehetős angolok sorába felkapaszkodott ír teniszedző történetéből hiányzik a korábbi Allenfilmek öniróniája és számtalan filozófiai-politikai kikacsintása, az egyenes vonalban, mindenféle cirádák és kapkodó kameramozgás nélkül elmesélt cselekmény egyetlen célt szolgál: a tétel bizonyítását.