2025. augusztus. 20., szerda - ALKOTMÁNY ÜNN., István.
hirdetés
hirdetés

Kórházi adományt akasztott meg a túlzott bürokrácia

Egy férfi adakozni akart a szombathelyi Markusovszky kórház egyik osztályának, de a lehetetlen feltételek miatt végül visszalépett, írja a Nyugat.hu.

Levente az osztályon dolgozó orvosok és ápolók továbbképzését szerette volna pénzbeli támogatással segíteni, ám ötletének kivitelezése nem volt zökkenőmentes.

Először az Országos Kórházi Főigazgatóságtól kellett engedélyt kérnie, hogy adományozhasson. Nyilván tudja azt mindenki, aki mostanában járt kórházban vagy rendelőintézetben: nincs ám rászorulva a magyar egészségügy arra, hogy csak úgy ukmukfukk adományokat kelljen elfogadni! Így aztán az OKFŐ nem is bemondásra engedélyezi, hogy adományozzanak nekik, hanem egy kétoldalas excel-táblázatot töltet ki azzal, aki segíteni szeretne.

Nyugat.hu cikkéből kiderül: Leventének többek között olyan kérdésekre is válaszolni kell, hogy megvannak-e az adomány működtetési feltételei, illetve hogy „gazdaságos-e az adomány elfogadása”.

Leventéék „ezt a táblázatot még értelmezni sem tudják, így nem is töltötték ki. De ha valamilyen csoda folytán sikeresen kitöltik, és megkapják az Országos Kórházi főigazgatóság engedélyét, ez akkor sem elég” – írja a lap. Ugyanis emellett írniuk kellett egy formanyomtatványon egy levelet, amiben a kórház főigazgatóját tájékoztatják arról, hogy amennyiben egyáltalán megkapják az OKFŐ engedélyét, akkor mennyi pénzt és milyen célra adományoznak.

„Ebben az országban több dolog is félre ment, és úgy érzem, ez is” – idézi a lap a férfit, akinek az állítása szerint ekkorra már a kedve is elment az egésztől, így végül visszalépett az adományozástól.

(forrás: Nyugat.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...