El kell vinni a hallgatóhoz a reumatológiát
Kopás és autoimmunitás
A tudomány ma sokat foglalkozik a kopásos betegségekkel. Sokféle irányban zajlik a kutatás, egyik ezek közül a gyulladáscsökkentés, de más támadáspontú készítményekkel is próbálkoznak – mondta lapunknak dr. Nagy György, a Budai Irgalmasrendi Kórház osztályvezető főorvosa.
– A reumatológia átalakulóban van. Klasszikusan a degeneratív ízületi és csontelváltozásokat tekintették ide tartozónak. Azóta az ellátandók köre kiegészült az autoimmun betegekkel. Ez utóbbi betegcsoportban jelentős áttörést hoztak a biológiai gyógyszerek. Mi a helyzet a degeneratív kórképekkel? Várhatóak hasonlóan hatékony szerek?
– Ez a szemlélet főleg Magyarországon volt érvényes. Régen a reumatológus valóban a degeneratív betegségek kezelésével foglalkozott. Az érdeklődési körébe tartozott a nagyízületi arthrosis, a derékfájdalom, a mechanikus ízületi panaszok és a rheumatoid arthritis. A gyulladásos kórképek és a szisztémás autoimmun betegségek klasszikusan reumatológiai kórképeknek számítanak Nagy-Britanniában és az Amerikai Egyesült Államokban, és most már nálunk is ez a nézet vált uralkodóvá. Rengeteg új, biológiai szer jelent meg, főleg h arthritisben. Más betegségekben is rohamosan zajlik a fejlesztés. A kopásos betegségekben a közeli és a kicsit távolabbi jövő hozhat áttörést, még nincs bizonyíték a vizsgált szerek hatásosságára. A trendek azt mutatják, hogy a tudomány ma sokat foglalkozik a kopásos betegségekkel, ez a korábban elhanyagolt terület egyre népszerűbb a konferenciákon és a folyóiratokban is. Talán lesz érdemi változás a terápiában. Sokféle irányban zajlik a kutatás, egyik ezek közül a gyulladáscsökkentés, hiszen ilyenkor is jelen van gyulladás. De más támadáspontú készítményekkel is próbálkoznak.
– Miért kerültek át a szisztémás autoimmun betegségek a reumatológusok hatáskörébe?
– A rheumatoid arthritis, a reaktív arthritis, spondylarthrosis klasszikusan is a reumatológusok kompetenciájába tartoznak. A többi gyulladásos szisztémás autoimmun kórképben is gyakori az ízületi érintettség, sokszor fordulnak elő overlap szindrómák is. Ezeket fel kell tudni ismerni és el kell látni. A folyamat történhetett úgy, hogy a belgyógyászati immunológia intézet vett fel új profilt, de úgy is, hogy a reumatológiai intézetek egészültek ki immunológiai kompetenciákkal. Így fogható át ezeknek a betegségeknek a teljes spektruma. Mindezen ismeretek birtokában lehet választ adni a differenciáldiagnosztikai kérdésekre.
– Mennyire vonzó szakma a reumatológia? Mi a helyzet az utánpótlással?
– Nagy örömmel látom a fiatalokat a rendezvényeinken, akik érdeklődnek a reumatológia iránt. Népszerű és egyre népszerűbb szakma a reumatológia, a fiatal orvosok látják benne a hatalmas fejlődési lehetőséget, hiszen tudományos áttörést élünk, de még az út elején tartunk. Remélhetőleg 10-15 év múlva sokkal szélesebb gyógyszerspektrumról tudunk majd beszélgetni ebben a krónikus betegségcsoportban. Nagyon fontos, hogy az orvostanhallgató tudja, mi az a reumatológia, találkozzon a tanulmányai során a diszciplínával. Nem minden egyetemen önálló tantárgy. A feladatunk, hogy próbáljuk a hallgatóhoz elvinni a reumatológiát, hogy a régi értékeket megőrizve és fejlesztve magáévá tegye az újabb vívmányokat, így átfogó kezelést nyújthasson majd a betegeknek.
– A közelmúltban volt az osteoporosis világnapja. A népesség idősödésével egyre nagyobb kihívást jelent a felismerése és a kezelése, a törési kockázat csökkentése. Hol tartunk most?
– Megjelent itt is a biológiai terápia, ami hatékony és biztonságosan csökkenti a csontvesztést. Egyelőre lassan érhető el szerény eredmény, a kórkép még ma is nagy kihívás a reumatológiának.
– Milyen lehetőségek vannak az arthrosis prevencióra?
– Az ismert kockázati tényezőket fel kell ismerni, ezeket lehetőleg ki kell iktatni. Közülük a legfontosabb az elhízás. Fontos feladat a rizikóbecslés, annak megállapítása, hogy mennyire előrehaladott a kopás, áll-e fent más betegség (azaz szekunder arthrosisról van-e szó). Egyelőre sajnos még nem tudjuk érdemben lassítani a kórfolyamatot.
– Milyen az együttműködés a társszakmákkal?
– Sokféle szakmával kell kapcsolatot tartania a reumatológusoknak. A háziorvosokkal hagyományosan nagyon jó a szakmai együttműködés, ahol csak tudunk, részt veszünk a képzésükben is. Kiemelt fontosságú a rehabilitáció is. Az immunológia interdiszciplináris terület, a beteg definitív ellátásához neurológus, szemész, kardiológus, pulmonológus, nefrológus, infektológus, urológus, hematológus együttműködésére van szükség, de sokszor pszichiátert és fül-orr-gégészt is be kell vonni a munkába. Ilyenkor az immunológus a karmester, aki összegyűjti az információkat és vezeti a beteg kezelését.
– A reumatológiának jellemzően sok szakdolgozó munkájára van szüksége, az ápolók mellett fizioterapeuta, gyógytornász is segíti az orvosi munkát. Milyenek az emberierőforrás-viszonyok?
– Nincs országos adatom, de az általános szakemberhiány természetesen érezhető. Próbáljuk megtartani a kollégákat, megfelelő munkakörülményeket, karrierlehetőséget biztosítva. A szakmaiságot tudjuk kínálni még nekik, hogy beteg embereken tudnak segíteni. A wellness talán jövedelmezőbb lehet, de nem gyógyító tevékenység. Minden attól függ, hogy az illetőben van-e mély segítő szándék. Sokan mindkét területet egyszerre művelik.
– Mit hoz a jövő, mik a magyar lehetőségek?
– A reumatológiában és más szakmákban is nagy a fejlődés, ennek előzménye a kutatás-fejlesztés, ami a kísérletes laboratóriumi munkával, állatkísérletekkel kezdődik, de elválaszthatatlan tőle a klinikai kutatás és gyógyszervizsgálatok. Magyarország ezekbe mindinkább bekapcsolódik.