hirdetés

Konzultálnak a szakorvosok és a háziorvosok Budaörsön

Magyarországon példa nélküli együttműködést indított el a Budaörsi Egészségügyi Központ. A kezdeményezés lényege, hogy a térség háziorvosai és a területi ellátásban közreműködő szakorvosok havonta egyszer találkoznak és megosztják egymással tapasztalataikat. A fórumot mostantól minden hónapban megtartják.

A budaörsi háziorvosok és az Egészségügyi Központ szakorvosai még január végén találkoztak először, hogy szakmai tanácsokkal segítsék egymás munkáját. „A szakmai konzultációktól szorosabb hálózati együttműködést, az ellátásszervezés és a betegutak meghatározását, a megterhelt szakellátás tehermentesítését, az előjegyzések és a várólisták szisztematikus rövidítését várjuk” – foglalta össze a konzultációk célját dr. Gamal Eldin Mohamed főorvos, a rendelő orvos igazgatója. A tudományos ülésen és egyeztető fórumon Budaörs önkormányzata is képviseltette magát.

A főorvos szerint a szakirodalom egyik alapvetése, hogy a háziorvos az egészségügyi ellátó rendszer kapuja. Sok múlik azon, hogy a magát betegnek érző páciens ebben a kapuban kivel találkozik, és hová irányítják tovább: megoldja-e a háziorvos a problémát helyben, vagy továbbküldi páciensét valamilyen szakrendelésre, esetleg kórházba utalja panaszaival a hozzá forduló beteget.

A szakirodalom jelentős része emellett egyetért abban is, hogy az ellátórendszer sajátosságai miatt sokan kerülnek a rendszer magasabb szintjeire, mint indokolt lenne. A diagnosztikai eszközök és a kommunikáció fejlődése, valamint az egyes szakterületek átfedései ezzel szemben egyre inkább lehetővé teszik, hogy a kórképek jelentős részét közvetlenül a háziorvosnál értékeljék, esetleg meg is gyógyítsák a beteget – illetve már ők maguk küldjék el azokra a vizsgálatokra, amikre a szakorvosnak úgyis szüksége lesz a kezeléshez.

Az első budaörsi szakorvos–háziorvos találkozó témája az endokrinológiai betegségek diagnosztikája és terápiája volt. Ez tipikusan olyan terület, ahol túl sok beteg kerül túl kevés előzetes vizsgálati eredménnyel egyből a szakorvosi rendelésre, ami megnöveli a várakozási időt.

A háziorvos kollégáknak a budaörsi rendelő endokrinológus szakorvosa, dr. Csupor Emőke belgyógyász, endokrinológus főorvos tartott előadást a pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy betegségeiről, aktuális diagnosztikájukról és kezelési sémájukról. Ezt követően dr. Bálint Beáta radiológus, ultrahangvizsgálatokkal foglalkozó főorvos beszélt a lehetséges diagnosztikai módszerekről. A beszélgetés során az orvosok áttekintették, milyen vizsgálatokra célszerű elküldeni a pácienseket, ha felvetődik annak lehetősége, hogy a tünetek hátterében a pajzsmirigy vagy a mellékpajzsmirigy rendellenes működése húzódik meg. Kiemelték a szűrés fontosságát, és azt, hogy a folyamatos betegellátás alapja a beteggondozás, ami a háziorvos fontos, alapvető feladata.

Számos labor- és belgyógyászati vizsgálat megelőzheti az első szakorvos–beteg találkozót. Ezek között olyan is van, aminek az eredménye világosan megmutatná, hogy nem pajzsmirigyproblémáról van szó, tehát a betegnek fölösleges a túlterhelt szakorvoshoz fordulnia. De ha a leletek alapján szükséges is a szakorvos beavatkozása, akkor sem kellene egy helyett kétszer foglalkoznia a beteggel, hiszen első körben a szakorvos pont ugyanezekre a vizsgálatokra küldi a pácienst – hívta fel a figyelmet Gamal Eldin Mohamed.

Az egészségügyi központ mostantól minden hónapban megrendezi a szakorvosok és háziorvosok fórumát, ahol rendre egy vagy két betegségcsoportról lesz szó. A témaválasztásnál azokat a tüneteket és betegségeket veszik előre, ahol a legtöbb hasonló szakmai és ellátásszervezési probléma mutatkozik, illetve ahol a leghosszabbak az előjegyzési listák. Nagyon sokat remélünk a találkozóktól, hiszen minden szereplőnek érdeke, hogy rövidüljenek a betegutak, csökkenjenek a várólisták, javuljon az ellátás. A háziorvosok és szakorvosok hatékony együttműködésében komoly tartalékok vannak – jelezte a Budaörsi Egészségügyi Központ orvos igazgatója.

Februárban a sürgősségi ellátás volt a téma

A Budaörsi Egészségügyi Központ a budaörsi orvosi ellátás finomhangolása érdekében február végén újabb konzultációt szervezett a város háziorvosainak. A téma a „sürgősségi betegellátók hatékonyabb együttműködése” volt, előadónak dr. Cseke Bélát, az Uzsoki Utcai Kórház sürgősségi betegellátó osztályának osztályvezető főorvosát kérték fel.

Az előadás középpontjában az állt, hogyan tudnak a háziorvosok zökkenőmentesen kapcsolódni a különféle ellátási formákhoz: amikor mentőt hívnak, amikor sürgősségi vagy kórházi ellátásba irányítják a beteget, amikor a rendelőben működő ügyelet közreműködésére számítanak. Néha egyszerű dolgokról van szó, például hogy a páciens ne pusztán a kiváltott injekcióval a kezében jelenjen meg hétvégén az ügyeleten, hanem hozzon magával leírást a háziorvostól, aki a szer beadását kéri – mondta Cseke Béla. – Máskor a rendszer csak akkor működik hatékonyan, ha a háziorvos jól ismeri a különféle ellátási formák protokolljait. Ebben adtunk most segítséget.

A sorozat folytatódik – jelezte a budaörsi rendelő orvos igazgatója.

Könyveink

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...