Konferencia a gyógyulás meghatározóiról

„Kultúra és egészség” címmel augusztus 20–22-én tartja első kongresszusát a Közép-Kelet-Európai Magatartás-tudományi Társaság. A hazai lakosság kedvezőtlen egészségkultúráján helyi közösségek kiépítésével és támogatásával lehetne változtatni, ám ehhez hosszú távú tervezésre és az egészségpolitikai elvek következetes megvalósítására van szükség.

 „A hiedelmek és koncepciók jelentősen befolyásolják az orvosok és pácienseik személyiségét, attitűdjeit, és öntudatlanul is hatást gyakorolnak az orvos-beteg kapcsolatra, az egészséghez való viszonyra, az orvoslás gyakorlatára. A kultúra és a hagyományok mélyen átitatják azokat a nézeteket, ahogy egy nép az egészségről, betegségről és gyógyításról gondolkodik” – véli dr. Varga József (PTE, ÁOK, Magatartás-tudományi Intézet), a 2007 elején Budapesten bejegyzett Közép-Kelet-Európai Magatartástudományi Társaság (Central and Eastern European Society of Behavioural Medicine, CEESBM) első kongresszusát szervező bizottság vezetője.
   Az elmúlt években megerősödött új interdiszciplináris tudományterület, a magatartás-orvoslás szempontjai az angolszász országokban már szervesen beépültek az orvosi gondolkodásmódba, és ma már Magyarországon is kibontakozóban van jellegzetes szemléletmódja – tájékoztatta lapunkat dr. Kovács Mónika Erika (Semmelweis Egyetem, Magatartás-tudományi Intézet), a CEESBM elnöke. Tantárgyként már mindegyik hazai orvoskaron szerepel, elvei lassan megjelennek a klinikai gyakorlatban is. Születése annak a mintegy negyed századdal ezelőtti felismerésnek köszönhető, hogy a hagyományos biomedikális gondolkodás önmagában nem ad magyarázatot a betegségek kialakulását, lefolyását és gyógyulását meghatározó tényezők mindegyikére.
  Dr. Füzesi Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese, a CEESBM alapító tagja szerint automatikusan mondjuk, hogy rossz a hazai lakosság egészségkultúrája, de ezt az egészségi állapotot befolyásoló következmények (betegségek, korai halálesetek stb.) szempontjából állítjuk és elsősorban az egészség szomatikus dimenzióira vonatkoztatjuk. „Vádolhatjuk a lakosságot azzal, hogy helytelenül táplálkozik és nem mozog, sok alkoholt fogyaszt és dohányzik stb., de ez nem segíti a tényleges változásokat” – teszi hozzá a szociológus.
   „Van, akinél a megfelelő motiváció felkeltése is elég a változtatáshoz, mert minden más adott (megfelelő tudás, motiváció, lehetőség az egészségesebb táplálkozásra stb.), másoknál biztosítani kell az alapvető feltételeket – minőségi élelmiszert elegendő mennyiségben, tornatermet, más örömforrásokat a káros szenvedélyek helyett, és a sor folytatható.” Szociológiai szempontból az egészségkultúra társadalmi rétegenként, csoportonként nagyon is differenciált. A továbblépés az egyéni autonómia fejlesztésével együtt képzelhető el, annak érdekében, hogy az egyének és közösségek képesek legyenek az egészségük feletti kontrollra, az önálló és általuk is helyesnek tartott döntések meghozatalára, és ne váljanak kiszolgáltatottakká az egészségügyi (vagy bármilyen más) szolgáltatókkal szemben.
   A változások elősegítésére a közösségek a leghatékonyabbak – állítja Füzesi Zsuzsanna. Ezek erősíthetik meg ugyanis a kívánatos viselkedési módokat, alakíthatják ki az új normákat, segíthetnek az új életmódmodellek begyakorlásában. Ehhez azonban valódi közösségek kellenek, nem alkalmi – például egy-egy pályázati pénz megszerzésére összeállt – csoportok.
   Az étkezés, a mozgás, az alvás, a szexuális aktivitás mind az egészségkultúra része. Sőt az egészségmegőrzés fontos eleme a lelki egészség „karbantartása”, például a stresszhelyzetek kezelése. Gyakran éppen a mindennapi problémákkal való megbirkózási készségek hiánya befolyásolja kedvezőtlenül az előbbi tényezőket, azaz vezet káros magatartásformákhoz (például dohányzás, helytelen táplálkozás, mozgásszegény életmód), és okoz alvás- és szexuális zavarokat. Ha készségfejlesztés nélkül, önmagukban akarjuk korrigálni a helytelen magatartásformákat, az gyakran nem vezet sikerre – teszi hozzá Kovács Mónika Erika. Az életmód nagyon nehezen változtatható, hiszen hiedelmeket, normákat, viselkedési modelleket kell módosítani, esetleg teljesen megváltoztatni. A változtatáshoz a szakemberek szükségesek, de közel sem elégségesek. Nemcsak azért, mert maguk sem minden esetben hitelesek, hanem mert mára megdőlt a szakértők tévedhetetlenségébe vetett hit is – véli Füzesi Zsuzsanna. Ha csak az egészségügyi szakemberek kínálják a megoldásokat, az fokozhatja az egyén orvosokkal és egészségügyi szolgáltatókkal szemben kialakult függőségét. Az egészségpolitika egyik legfőbb feladata tehát a közösségek kialakításának, megerősítésének segítése és a már létezők támogatása, hogy azok a saját szükségleteikből kiindulva, autonómiájuk megtartása mellett érjenek el változtatásokat a közösség tagjainak egészségkultúrájában, hogy az egészséges életmód ne csupán akció legyen, hanem beépüljön a mindennapok kultúrájába. Ehhez viszont az egészségpolitikai elvek hosszú távú tervezésére és következetes megvalósítására van szükség.