Kincses Gyula hálapénzről, politikáról
Csak akkor lehetünk sikeresek, ha a kollégáink támogatása mellett a társadalom is erősít bennünket, mondta a MOK elnöke az eLitMednek.
Csupán néhány nap telt el a választások óta, de már most látszik, hogy óriási várakozással tekintenek az új kamarára nemcsak az orvosok, hanem a társadalom is. Nem érzik nyomasztónak?
Nagyon jól esik és megtisztelő ez a bizalom. Ugyanakkor tisztában vagyunk a felelősségünk súlyával, és tudjuk, hogy csak akkor lehetünk sikeresek, ha a kollégáink támogatása mellett a társadalom is erősít bennünket. Ezért együttműködésre készülünk a lakosokkal, betegekkel és betegszervezetekkel is, hiszen közös értékünk és érdekünk a betegbiztonság, a szakma szabályai szerinti kezelés nyomán bekövetkező gyors gyógyulás. Ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket, ami viszont a mindenkori kormányok felelőssége.
A politika precízen, mérések alapján dolgozik. Amíg azt tapasztalja, hogy a nem cselekvés politikai kockázata kisebb, mint a beavatkozásé, nincs lépéskényszerben. Amint az adatok azt mutatják, hogy átütő társadalmi elvárás, hogy jobb, transzparens és hatékony legyen az egészségügyi ellátórendszer, neki fog látni az átalakításnak. Ebben pedig támogató partner lesz az orvosi kamara.
(...)
A „hálapénz nélküliséget” támogatja az orvostársadalom?
A hálapénz nem nemzeti karakter, vagy genetikusan rögzült magyar tulajdonság, hiszen ugyanaz a magyar beteg ugyanannak a magyar orvosnak a magánszférában nem ad paraszolvenciát. Ha tiszták a viszonyok, átlátható a működés, számon kérhetőek a feltételek, és a beteg is tudja, hogy akkor is tisztességes ellátást kap, ha nem ad csúszópénzt, belátható időn belül megvalósítható a „hálapénz nélküliség”. Összetett a megszüntetés feltételrendszere, a transzparencián kívül egy nagyon erős, állami kommunikációs kampányra is szükség van.
A mostani, hálapénzzel terhelt, kusza ellátórendszer legnagyobb haszonélvezőit a nem túl hízelgő „orvosbáró” névvel illették. Ők is megnyerhetők a megújuló kamarai szemléletnek?
A kifejezésen lehet vitatkozni, de az nem vitatható, hogy létezik egy olyan orvosi elit, amelyik képes a saját érdekei szerint alakítani a rendszert, hogy abból anyagilag hasznot húzzon. Ugyanakkor az „orvosbárókról” elmondható, hogy ők a szakma krémje, kiváló szakemberek, akiknek a mostani rendszer nem kínál méltó perspektívát, és kontroll sincs felettük. Ha megkapják a lehetőséget arra, hogy tisztességes fizetésért, szaktudásukhoz méltó feladatokkal dolgozhassanak a közellátásban, ami mellett legálisan juthatnak többletbevételhez a magánszférában, akkor zavartalan lehet az együttműködés, és nekik sem kell aggódniuk a vagyonosodási vizsgálat vagy éppen a rosszízű szóbeszéd miatt.
