Kincses: Nem kellenek kancellárok

Az első: a forráshiányt nem lehet kancellárral pótolni. Ha a kórházak nem kapják meg azt a pénzt, ami a betegek ellátásához kell, akkor a hiány szükségszerűen újratermelődik. A 2019-es költségvetésben 12 százalékkal több pénz van betervezve a kórházi kiadásokat is fedező „összevont szakellátás” sorra, és ez nagyjából annyi, mint a kórházak adósságállománya. Akár azt is lehetne mondani, hogy itt van, odaadtuk a szükséges forrást, tessék ebből kijönni hiány nélkül, és erre vigyáz majd a kancellár. De nem! Mert ez a pénz ugyan nagyjából annyi, mint a hiány, de a kórházak kiadásai jövőre bizonyosan növekedni fognak.

Reménykedhetnénk persze, hogy a költségvetési felügyelők (ez a kancellárok új neve) korszerű menedzseri szemléletű emberek lesznek, akik tudják, hogy a pénzügyi egyensúlyt nem megszorítással, a kiadási oldal megnyirbálásával, hanem a bevételek növelésével, a munka minőségének és intenzitásának javításával lehet eredményesen megteremteni. De sajnos ez itt nem működik. Ha többet, jobban teljesít a kórház, akkor az egészségbiztosító azt nem fizeti ki, mert létezik a teljesítmény-volumenkorlát (TVK). Piaci bevétele pedig nem nagyon lehet a kórháznak.

A második: az egészségügy és az oktatásügy közgazdaságilag nem azonos működésű. Az oktatásügy – így az egyetemek is – költségvetési előirányzatból gazdálkodó intézmények. Tudjuk, hogy ennyi a bevételi előirányzat, ez a feladat, ennyi a várható kiadás, ezt kell beosztani és tartani. A feladat az egyetemeken év közben nem változik, tehát a kiadási oldal tervezhető. Az egészségügy nem ilyen. A kórházaknak nincs előirányzata, teljesítménydíjazással dolgoznak, de a fent említett volumenkorláttal. (Leegyszerűsítve: ha kevés a beteg, akkor a kórház nem termeli ki a bérekhez szükséges bevételt, ha sok, azt nem fizeti ki az egészségbiztosító.) Az egyetemeken a hó végén is annyi a hallgatói létszám, mint a hó elején, és nem életszerű az, hogy a hó végén hirtelen befut egy szirénázó iskolabusz, és az addigi létszám felett még 30 nagyon buta hallgatót sürgősen és intenzíven tanítani kell. Éjjel is. Az egészségügy viszont így működik, és hiába mondja a kancellár, hogy 23-a után már ne hozzon a mentő több beteget, mert elfogyott a keret.

A harmadik: ez egy újabb pofon az ágazatnak, ráadásul egy hét alatt a második. A pénzügyminiszter dönt erről az egészségügyért felelős miniszter helyett, sőt annak álláspontjával szemben. Egyértelmű üzenet: nem az fontos, hogy mit teljesít az egészségügy, nem az fontos, hogy milyen a lakosság egészségi állapota, hanem az számít, hogy ne kelljen többet költeni rá. Ez rosszulesik az ágazatnak, mert a vizes vb vagy a stadionok építése esetében nem voltak költségvetési biztosok kirendelve, ott a kerül amibe kerül, csak drága szép legyen volt az elv. A másik pofon a „szuperkórháznak” a Miniszterelnökséghez rendelése. Szakmailag értelmezhetetlen, hogy a zászlóshajó kikerül a flotta irányítása alól, hiszen nem egy szuperkórházat kell tervezni, hanem a főváros/központi régió egészségügyi ellátását kell átalakítani, észszerűsíteni. Ennek egy eleme a szuperkórház, nem pedig független presztízsberuházás.

A teljes bejegyzés a Magyar Narancs blogján.