Kimerül-e az akaraterőnk, ha használjuk?

A Martin Hagger és Nikos Chatzisarantis által végzett kutatás az amerikai Pszichológiatudományi Társaság lapjában jelent meg (A Multilab Preregistered Replication of the Ego-Depletion Effect). Mint a szerzők írják, késztetéseink kontroll alatt tartása alapvetően fontos a mindennapi életben, és a jó önkontroll olyan hosszú távú adaptív előnyökhöz vezet, mint a jobb egészségi állapot, összetartóbb személyes kapcsolatok, munkahelyi és iskolai sikerek, és kisebb fogékonyság az addikciókra. Az önkontroll mechanizmusainak megértése ezért a pszichológusok kutatásainak fontos terepe, és az egyik megközelítés az önkontroll, mint erőforrás depléciójával foglalkozik. Eszerint az önkontroll limitált mértékben áll rendelkezésünkre, és ha egy ideig használjuk, utána ismételt próbálkozás esetén rosszabb teljesítményt nyújtunk vagy egyenesen kudarcot vallhatunk. Ez az úgynevezett egó-depléciós modell egymást követő feladatok végrehajtására kért vizsgálati alanyok megfigyeléséből származik, azonban a 23 laboratóriumot és több mint 2100 résztvevőt felvonultató replikációs projekt során nem sikerült bebizonyítani, hogy az egó-depléciós modell igaz lenne, azaz Hagger és Chatzisarantis eredménye szerint az akaraterő nem kimeríthető erőforrás.

Az ausztrál Curtin University kutatói 22 másik pszichológiai labort is bevontak a vizsgálatba, amelynek során valamennyi labor ugyanazokat a módszereket használta, de egyébként egymástól függetlenül próbálkozott egy korábbi tanulmány eredményeinek reprodukálásával. Az eredeti vizsgálat, Chandra Sripada, Daniel Kessler és John Jonides munkája 2014-ben jelent meg a Psychological Science című lapban, és megerősítette azt a korábbi elképzelést, hogy az akaraterő kimeríthető erőforrás. A vizsgálati alanyoknak a korábbiakkal ellentétben számítógépes feladatokat kellett végrehajtaniuk egymás után, így a kutatók standardizálni tudták a módszert.

A replikációs vizsgálat előkészítése során Hagger és Chatzisarantis együttműködött a korábbi tanulmány szerzőivel, így véleményük szerint sikerült azonos feltételeket biztosítani. Az összesen 2141 résztvevővel végrehajtott replikációban ausztrál, belgiumi, kanadai, indonéziai, svéd és egyesült államokbeli laborok vettek részt. A vizsgálati alanyoknak először is egy olyan feladatot kellett végrehajtani, amelyben le kellett ütniük egy billentyűt minden egyes alkalommal, amikor az „e” betű feltűnt a képernyőjükön. Ezt követen azokat, akiket a depléciós körülmények közé randomizálták, arra kérték, hogy tartózkodjanak a billentyű leütésétől, amennyiben az „e” betű egy magánhanzó mellett jelenik meg – a feltételezés szerint ez a feladat kimeríti az önkontrollt, mert az illetőnek gátolnia kell azt a késztetését, hogy válaszoljon az „e” betű látványára.

A következő feladat számjegyekkel volt kapcsolatos: három számjegy tűnt fel a képernyőn, és a résztvevőknek azt a billentyűt kellett megnyomniuk a klaviatúrán, ami megegyezett azzal a számmal, ami a képernyőn feltűnt három szám közül különbözött a másik kettőtől. Egyes esetekben a különböző szám értéke és helye kongruens volt (pl. 1 2 1), más esetekben pedig nem (pl. 1 1 2).

Az eredeti, 2014-es vizsgálat egó-depléciós hatást mutatott ki: az „e” betűs feladatban depléciós körülmények közé randomizáltak rosszabb teljesítményt mutattak a következő, számjegyes feladatban, mint a kontrollcsoportba tartozók. Azonban a replikációs vizsgálat összesített eredménye nem ezt bizonyította.

Mint Hagger és Chatzisarantis kifejtik, a standard paradigma protokollját pontosan követő vizsgálatuk eredménye kétségbe vonja a szakirodalomban széles körben használt protokoll és paradigma érvényességét. A reprodukciós tanulmányhoz írt kommentárjukban (Sifting Signal From Noise With Replication Science) viszont az eredeti vizsgálat kivitelezői, Sripada, Kessler és Jonides arra hívják fel a figyelmet, hogy a reprodukció kudarcából nem kell széles körű következtetéseket levonni az egó-depléciós paradigma kudarcával kapcsolatban, mert lehetséges, hogy másfajta feladatokkal és más anyanyelvű vagy másfajta vizsgálati alanyokkal másfajta eredményre lehetne jutni. Az eredeti vizsgálatot egy pszichiátriai ambulancia betegei körében végezték (a résztvevők fizetséget kaptak), míg a replikációban egyetemisták vettek részt, ingyen. Egyéb vizsgálatok pedig arra utalnak, hogy akkor jelentkezik a második feladatban a depléciós hatás, ha az első feladat végrehajtása során a résztvevők kellően motiváltak. A kérdés eldöntése érdekében a kutatók olyan feladatok végrehajtásának vizsgálatát javasolják, amelyekben hosszabb távú (>30 perc) figyelmi fókuszálásra van szükség.