hirdetés

 

Kikerüli az omikron a védőoltásokat?

Egy dél-afrikai kísérleteken alapuló tanulmány alapján kevésbé véd az omikronnal szemben a védőoltás, írja a 444.hu. A hvg.hu szerint viszont nincs ok a kételkedésre.

Valamennyivel gyengébben teljesít a Pfizer védőoltása az omikron-variánssal szemben, de az első laboratóriumi vizsgálatok alapján az ismétlőoltás ezen is segíthet, legalábbis azok, akik már kaptak ilyet, védettebbnek tűntek, írja a New York Times egy dél-afrikai kísérleteken alapuló tanulmány a 444.hu szerint.

A rossz hír: a tanulmány alapján a beoltottak testében termelődő antitestek kevésbé sikeresen akadályozták meg az omikron-variánst a sejtek megfertőzésében.

A kutatók szerint ez "valamelyest" aggasztó, de semmiképp nem ok a pánikra. Ebből egyelőre csak annyi következik, hogy az omikron-variáns nagyobb eséllyel okoz ún. breakthrough fertőzéseket. A kutatók szerint ugyanakkor a védőoltás sokkal szélesebb körű immunválaszt vált ki, melynek a neutralizáló antitestek csupán a részei. Vagyis a mostani, az antitestek hatását vizsgáló kutatás nem fest teljes képet az oltások nyújtotta védelemről.

Nincs ok kételkedni az omikron elleni hatékonyságban

Semmi ok nincs azt gondolni, hogy a most használt vakcinák az omikron ellen ne adnának ugyanolyan védelmet, mint a koronavírus korábbi variánsai ellen – mondta a WHO vészhelyzeti igazgatója a hvg.hu szerint.

Michael Ryan az AFP-nek adott interjújában úgy fogalmazott, nagyon hatékony oltóanyagok állnak rendelkezésünkre, amelyek bizonyították erejüket az eddigi összes variánssal szemben, ami a súlyos megbetegedést és kórházba kerülést illeti, és semmi okunk azt gondolni, hogy ez most máshogy lesz.

A variáns eddig viselkedése nem utal arra, hogy az eddigi változatoknál súlyosabb betegséget tudna okozni, Afrikában egyes helyeken enyhébb tünetekről számoltak be. A WHO-igazgató hozzátette, hogy az omikron variáns esetében még csak a vizsgálatok kezdeti szakasza tart, és óvatosan kell elemezni az adatokat.

(forrás: 444.hu, hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Akadémikus portrék - Ferge Zsuzsa - szociológus

    Ferge Zsuzsa akadémikus, szociológus, egyetemi tanár. Kezdetben statisztikusként dolgozott. Szociológusként...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...